Tesla és Benz szellemét is őrzi ez az ihletetten felújított egykori fürdőház

Különleges felújítás-átalakítás kapta idén a Cseh Építészeti Díjat: az Imperial Spa – ahogy a neve is mutatja – fürdőnek épült 1895-ben, Karlovy Vary központjától délre,  idén viszont pezsgő kulturális térként született újjá. A nemzetközi zsűri 307 pályázatból választotta ki győztesnek, és mint „kivételes kontextusérzékenységgel felújított” történelmi és ipari teret méltatta, amelynek határozott víziója van örökségmegőrzésről és társadalmi hatásról. Nézzünk hát be az épületbe!  

Közel 130 éve adták át Karlovy Varyban az Imperial Spa fürdőt. Az épület igen innovatívnak számított a korában, amely tükrözte a 19. század második felében született nagy találmányok szellemét. Ekkoriban születtek meg a modern életre azóta is ható technikai vívmányok többek között Thomas Edison, Nikola Tesla, Alexander Bell, Carl Benz és Gottlieb Daimler révén.

Henri Giffard kormányozható léghajót tervezett, Jules Verne ontotta a máig klasszikus regényeit, Claude Monet megfestette az Impresszió, a felkelő nap című képet.

A technológiai fejlődés, és a komplex acélgépek megépítésének képessége fémjelezte korszellem tetten érhető az Imperial Spa tervezésében is.

Az eredeti építészek, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer egyedülálló mechanizmust építettek be a tőzeg feldolgozására és elosztására: a tőzeget futószalaggal és lifttel szállították egy feldolgozóból a többszintes fürdőhelyekre. A hatékony rendszernek köszönhetően napi kétezer vendég használhatta a mintegy száz fürdőt, és a kezdeti drága beruházás gyorsan megtérült.

Hanem az ezredforduló éveiben már csak alkalmanként használták az épületet, amely így fokozatosan lepusztult.

A drága rekonstrukcióhoz értelmes célt kerestek, és a beruházó, illetve a megrendelő Karlovy Vary régió végül a kulturális intézmény funkció mellett döntött. A központi projektelem az épület magjában, az átriumon belül található koncertterem és a multifunkcionális terem – a tőzegszállítót működtető egykori gépház helye – lett.

Ez a néhai gép inspirálta a Petr Hájek ARCHITEKTI tervezte átalakítást. Mivel a fürdő funkcióval többé nem számoltak, és az eredeti szerkezetből csak néhány öntöttvas oszlop maradt meg, lehetőség nyílt egy új „gép”, mégpedig a legkorszerűbb akusztikai technológia bevezetésére.

A terem most képes számos rendezvény egyedi akusztikai– és térigényéhez igazodni.

Mozgatható elemek segítségével beállítható a visszhangidő, valamint a hangenergia iránya és intenzitása. A zenekari árok mögött behúzható „képernyő” visszaveri a hangot a közönség felé; a színpad felett forgó háromszög alakú panelek visszaverhetik, elnyelhetik, szórhatják vagy irányíthatják a hangot. A zenekar alatti fapadló panelei rezonátorként szolgálnak, harmonizálva a zenészek hangszereivel.

Másfelől a terem nemcsak koncertek, de színházi– és táncelőadások, konferenciák, filmvetítések és popkoncertek befogadására is alkalmas. Egy nehéz sötétítőfüggöny lehetővé teszi a tér akár teljes elsötétítését és akusztikai csillapítását. Minden fény– és hangtechnikát beépítettek a csarnok szerkezetébe, míg a szellőző– és tűzvédelmi rendszereket a fő lépcsőház feletti tetőblokkba integrálták.

Speciális kihívást jelentett, hogy a nagy szerkezeti elemeket nem lehetett az átriumba szállítani: ezeket kisebb elemekből szerelték össze, miután a tetőre vágott nyíláson át beemelték azokat az épületbe.

Megújuló fürdőépület Ausztriában

Nemrég egy klasszikus osztrák fürdőváros történelmi épületének felújításáról számoltunk be: a Bad Gastein-i Grand Hotel Straubinger műemlékvédelem alatt álló épületét aprólékos munkával restaurálták a BWM Designers & Architects tervei nyomán, így most harmonikus egységbe foglalja a történelmi sármot a kortárs luxussal.

(Forrás: Petr Hájek ARCHITEKTI, fotók: Benedikt Markel, Pavel Nasadil, Petr Polák)

csehország | fürdő | építészet | Petr Hájek | karlovy vary | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom