Két budapesti étterem is a világ legjobbjai közé került

Óriási siker!

A nemzetközi borszaklapként ismert Wine Spectator listáján eddig sosem volt magyar résztvevő, idén azonban ketten is Award of Excellence minősítést szereztek.

A Felix Kitchen & Bart és a Fiaker Bisztró & Borbárt ezzel az elismeréssel a világ legjobb borkínálatát felsorakoztató éttermek között tartják számon.

Az amerikai Wine Spectator a szakma iránytűje, hiszen évente több ezer vendéglátóhely közül választja ki azokat az éttermeket, amelyeknek kiemelkedő a borkínálata. A listán Magyarország idáig még soha nem kapott helyet.

A Felix Kitchen&Bar a több mint háromszáz tételből álló borlapjával lett az egyik legizgalmasabb

Alig több mint egy éve nyitotta meg kapuit a Felix Kitchen & Bar a korábbi Várkert Kioszk épületében, borkoncepciójával viszont máris a nemzetközi szaksajtó látóterébe került. Itthon is ritkaságnak számít, ha egy helyen több száz bor és pezsgő szerepel az itallapon, a budai étterem viszont ennek köszönhetően hamar megszerezte a nemzetközi zsűri elismerését.

Horváth Máté, a Felix Kitchen & Bar sommelier-je szerint a díj nemcsak pozitív visszacsatolás arra, hogy a megálmodott koncepció jó irányban halad, de úgy látja, az innovációt is elismerték. "Rendkívül büszke vagyok arra, hogy egypoharasok lettünk (a díj megnevezése – a szerk.), de fontos kiemelnem, hogy ez nemcsak egyszemélyes siker, hanem egy nagyon kemény csapatmunka eredménye is. Elismerték, hogy a Felix ars poeticájának helye van nemzetközi színvonalon is. A jövő gasztronómiája át fog alakulni, a vendégek egyedi igényeinek kielégítése lesz a privilégium, és az, hogy a jó bor mellé kiváló ételeket is kapjanak. Mi pedig mindkettőre nagyon nagy hangsúlyt fektetünk."

A Wine Spectator díjazta az étterem kínálatát és az innovációt is: például azt, hogy vannak olyan tételek is, melyeket – a Coravin technológiának köszönhetően – pohárral is meg lehet kóstolni, míg máshol csak palackkal lehet adott esetben megvásárolni.

Wine Spectator’s 2020 Award of Excellence díjat nyert az egykori Monarchia területéről származó palackokat kínáló Fiaker Bisztró&Borbár

A Madách térnél található Fiaker Bisztró & Borbár borlapjának különlegességét a KisBécs által forgalmazott, különleges évjáratú tételei, valamint az egykori Osztrák–Magyar Monarchia mai országainak prémium borai jelentik. Regionális palackjaikkal méltán került a listára, így bebizonyítva: borkoncepciójuk tud olyan szakmai nívót képviselni, mely megállja a helyét nemcsak itthon, hanem a világ legjobbjai között is.

Gombolai Attila, a Fiaker egyik alapítója úgy nyilatkozott, hogy ugyan két eltérő története van a Fiaker Bisztrónak és a Felixnek, nagyon büszke arra, hogy a közép-európai borok is elnyerték a nemzetközi zsűri bizalmát. "Alapvetően ez a díj egy elismerés arra vonatkozóan, hogy regionális borokkal is lehet nemzetközi mércével mérve komoly eredményt elérni. Ezenfelül pedig segíti azt a tervünket, hogy minél szélesebb közönséggel ismertessük meg a régi Monarchia területéről származó borválogatásainkat."

Ez is érdekelhet:
Az a nap, amelyik pezsgővel indul, már biztosan nem lehet rossz

Reggelire pezsgőt inni rendhagyó, nagyvilági élmény.

(Fotók: Socially – Balogh Kata, Bolega Niki, Stiglincz Gábor)

Award of Excellence | díj | elismerés | bor | Fiaker Bisztró&Borbár | étterem

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa