Különleges koncertfilmmel debütál a Concerto Budapest a tévében

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

A Mezzo TV május 29-én este fél kilenckor mutatja be minden nemzetközi platformján, így Magyarországon is a Concerto Budapest és Kremerata Baltica, Keller András, Gidon Kremer nevével fémjelzett, és Szabó Stein Imre által rendezett koncertfilmjét.

A Mezzo TV külön engedélyével a Concerto Budapest május 30-tól egy héten át elérhetővé teheti a hazai közönség számára a filmet, ennek keretében az egyik meghatározó hazai internetes portál élő közvetítésében május 30-án szombaton és vasárnap este lesz megtekinthető, a Concerto Budapest honlapján pedig május 30-tól június 5-ig lesz elérhető ingyenesen.

A film a Concerto Budapest és Kremerata Baltica rendkívüli együttműködésében létrehozott, 2019. december 4-én a Müpában rendezett koncertjéről készült. A két zenekar, valamint Keller András és Gidon Kremer együttműködésében született mintegy kétórás film elkészítésében a hagyományos koncertfelvételeknél szokásos televíziós felvételi technika mellett külön filmes stáb is részt vett, a film rendezője Szabó Stein Imre.

koncert | müpa | mezzo

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom