Bologna közelében található egy kis olasz falu, Dozza, amelynek házfalait festmények borítják – nem Tizianóra kell gondolni, hanem kortárs alkotásokra, amelyek egészen sajátos hangulatot kölcsönöznek a településnek.
Bolognától délkeletre, mintegy 25 kilométerre fekszik Dozza, egy mindössze két utcából álló, 6500 lakosú falu. A lélekszám azonban folyamatosan növekszik, talán mert remek hangulatot kölcsönöznek a gondosan kifestett házak.
Fotók: GettyImages
A két utcából álló kis falu 1960 óta rendezi meg a „festett fal biennálét” (Biennale del Muro Dipinto), amelynek köszönhetően
lassanként egy színes szabadtéri galériává alakult, több mint száz muráliával.
Nem(csak) helyi lakosok festegetnek: a világ minden részéről érkeznek művészek a fesztiválra.
Másfelől ha nincs is éppen fesztivál, Dozzát akkor is bármikor meglátogathatod, a festmények mindig ott álnak, de a múzemként működő Sforza-kastély – egy középkori erődítmény – vagy a kicsi, de hangulatos San Lorenzo templom is megnézésre érdemes.
És természetesen van étterem, és borászat is, az utóbbiban a régió legjobb borait kínálják, tehát túlzás nélkül egy olyan faluról beszélünk, ahogy el lehet tölteni néhány kellemes napot, távol a világ zajától.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Olaszország és falfestmény kérdésben nem hagyhatjuk említés nélkül a milánói Sforza-kastélyt, ahol a téli olimpia idejére látogatható lesz egy egyébként közönségtől elzárt Leonardo da Vinci-mű, a zseni egy hatalmas, befejezetlen fal- és mennyezetfestménye.
(Nyitókép: Unsplash)
dozza | festmény | utazás | falfestmény | romantikus úti cél | úti cél
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


