És azt is bejelentették déli szomszédaink, hogy az omikronnal mindenki érintkezni fog.
Horvátországot január második felében éri el a járvány ötödik hulláma, és senki nem fogja tudni elkerülni az érintkezést a koronavírus új, omikron nevű változatával, a védekezés legfőbb eszköze pedig az emlékeztető oltás
- jelentette ki Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a kabinet csütörtöki ülésén.
Kiemelte: eddig mindössze 24 esetben azonosították az új vírusvariánst az országban, de az alacsony átoltottság, a járványügyi szabályok figyelmen kívül hagyása és az emlékeztető oltások felvételének halogatása miatt nem fogják tudni elkerülni az ötödik hullám teljes erejének következményeit. Az elmúlt időszakban, bár csökkent a kórházban kezelt betegek száma, az egészségügyi intézmények állandó készenlétben állnak az esetszámok növekedése miatt.
Davor Bozinovic belügyminiszter bejelentette, hogy további két héttel meghosszabbították a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat, amelyek december 31-én járnának le.
Továbbra is korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatását, a beutazást és az állami szférában a munkavégzést is védettségi igazoláshoz kötik, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben. Meghosszabbították azt a rendeletet is, amelyben megtiltották a beutazást a dél-afrikai régióból az omikron miatt.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
koronavírus | korona | covid | Horvátország | ötödik hullám | horvát
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!