A világ legnevezetesebb bunkerei közül jó néhány a második világháború és a hidegháború idején épült. Az 1960-as években a nukleáris konfliktus fenyegetése karnyújtásnyira került, aminek következtében elképesztő védelmi létesítményeket kellett megépíteni. Ma ezek a történelem viharaira emlékeztetnek – van, amelyik elhagyatottan áll, míg másokat múzeumokká alakították ki. Közös azonban bennük, hogy zsigerig ható rosszérzést kelt már a puszta látványuk is, hiszen a jelen fenyegetéseire is felhívják a figyelmet.
Összegyűjtöttük a legnevezetesebb bunkereket a világ minden pontjáról.
Grand Blockhaus (Batz-sur-Mer, Franciaország)
Az Atlanti-óceán partján fekvő Batz-sur-Mer kisváros ad otthont Franciaország egyik legnagyobb bunkerének. A Grand Blockhaus néven ismert bunkert múzeummá alakították át, amely bemutatja rövid ideig tartó használatának történetét. A bunker 1942-ben épült a német megszálló erők által, az Atlanti fal részeként, amelyet azért hoztak létre, hogy elrettentsék a szövetségeseket a partraszállástól. Úgy tudni, a környéken további tizenháromezer másik bunker is található, melyek a Loire-öböl védelmét szolgálták.
816 nukleáris katonai üzem (Csungking, Kína)
Ez a világ legnagyobb mesterséges alagútja, amit eredetileg a plutónium előállítására szolgált nukleáris fegyverek szállításához és előállításához építették. Úgy tudni, hatvanezer munkás dolgozott az építkezésen, ami 1967-ben kezdődött és mintegy tizenhét évig tartott. A monumentális bunker több mint huszonöt hektáros kiterjedésű és tizennyolc nagy, mesterséges helyiséget tartalmaz. A terület 2010 óta látogatható.
Lesüllyesztett bunker (Északi-tenger, Egyesült Királyság)
Az Egyesült Királyságban gyakran találkozhatunk a vidéket járva elhagyatott bunkerekkel, amelyek egészen váratlanul bukkanhatnak fel egy erdőben, egy szikla szélén vagy a homokba rejtve. A második világháborúban a brit csapatok védelmére és a fegyverek elrejtésére használt létesítmények egy részénél a természet már visszahódította az uralmat. Van azonban egy olyan létesítmény, amely olyan hatást kelt, mintha lebegne az Északi-tengeren.
Diefenbunker (Ontario, Kanada)
A John Diefenbaker kanadai miniszterelnök által 1959-ben építtetett bunker a hidegháború legfeszültebb pillanataiban épült. A katonai létesítmény a kormánytagok védelmét szolgálta volna egy esetleges nukleáris támadás esetén. A négyszintes grandiózus bunkert úgy tervezték, hogy akár egy öt megatonnás robbanást is kibírjon. A hidegháború vége után katonai bázissá alakították át, majd 1994-ben történelmi emlékművé nyilvánították, mielőtt 1997-ben múzeummá alakították volna.
Bunker az Utah Beach-nél (Normandia, Franciaország)
Az Utah Beach a normandiai partraszállás öt helyszínének egyike volt. A németek csak néhány bunkert építettek erre a partra, úgy vélték ugyanis, hogy az amerikaiak nem fognak itt megjelenni. Ma huszonkét védelmi épület maradványa látható a tengerparti dűnéken, amelyek teljesen elhagyatottak, csupán a kíváncsi kirándulókat vonzzák.
Burlington (Cotswolds, Egyesült Királyság)
A Stockwell, Subterfuge és Burlington kódnevekkel is ismert helyet az Egyesült Királyság kormánya építtette, és mintegy harminc évig funkcionált háborús főhadiszállásként. A dél-angliai, egykori kőbánya területén található titkos helyet 1950-ben kezdték el építeni. Létezését egy oknyomozó újságíró fedte fel 1982-ben. Úgy tudni, a katonai létesítményben akár négyezer embert is izolálni tudtak volna három hónapon keresztül. A bunkerben volt telefon és BBC-állomás is, ahonnan a miniszterelnök nyilatkozni tudott. A komplexumot a hidegháború vége óta nem használták.
Fort de la Hougue (Normandia, Franciaország)
Az erődítményt XIV. Lajos építtette 1694-ben Sébastien Le Prestre katonai mérnök tervei alapján. A német megszállás idején az egységek új bunkereket építettek a műemlék helyszínéhez. Az erődítmény 2008 óta az UNESCO Világörökség része.
York hidegháborús bunker (Yorkshire, Egyesült Királyság)
A hidegháborús bunker úgy néz ki, mintha egy Wes Anderson-filmből csöppent volna Yorkba. Az 1961-ben épült létesítmény a hidegháború idején irányító toronyként szolgált. 1991-ben a brit örökségi helyek listájára került, 2006-tól turisztikai látványossággá vált.
Bunker-42 (Moszkva, Oroszország)
Az 1.7 hektáros területű Bunker-42 Moszkvában, a Tagansky metróállomás közelében található. Bár ma hidegháborús múzeumként funkcionál, 1951-től kezdve titkos kommunikációs központként szolgált a szovjet légvédelem számára. Közel hatszáz ember tartózkodott itt harminc egy napig. A komplexumot 2006-ban egy magánvállalat vásárolta meg, és alakította múzeummá.
(Forrás: Architectural Digiest, fotók: Getty)
bunker | leghíresebb | nagy sztori | rejtélyek | világ
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!