Alighanem nagyon sokat kell még várni rá, hogy az űrturizmus a mindennapi életünk része legyen, létezik viszont már olyan szolgáltatás, amellyel legalább a súlytalanságot megtapasztalhatja az űrhajós álmait félig-meddig valóra váltó hétköznapi halandó. Igaz, egyelőre csupán az Egyesült Államok néhány városában lehet kipróbálni.
A Zero-G nevű cégnek köszönhetően egy ablaktalanított és kipárnázott Boeing 727-essel élhető át a lebegés semmihez sem hasonlítható érzése, Las Vegas után immáron több amerikai városban.
A művelet során a súlytalanságot úgynevezett parabolamanőverrel érik el. Ez azt jelenti, hogy miután a felszállást követően a repülő eléri a hétezer méteres magasságot, a pilóta felfelé húzza a gépet negyvenöt fokos szögig és tízezer méter magasságig. Az egész egy olyan íven történik, amit egy ferdén felfelé dobott kavics írna le, ha csak a nehézségi erő hatna rá.
Az emelkedés alatt az utasokra a gravitációs erő nagyjából 1,8-szorosa hat. A másfél órás turnus folyamán többször tartózkodik a gép a parabolaíven, alkalmanként húsz-harminc másodpercig; az utasok ekkor, zuhanás közben tapasztalhatják meg a súlytalanságot, egyéb időszakokban a szokásoknak megfelelően vízszintesbe kerülnek és a padlóra nehezednek.
Eddig csupán Las Vegasban lehetett kipróbálni, mit élhetnek át odafent az űrhajósok – fejenként ötezer-négyszáz dollárért. A szolgáltatás immáron Los Angelesben, Atlantában, Austinban, Houstonban, Miamiben, New Yorkban, Orlandóban, San Franciscóban, Seattle-ben, és Washingtonban is elérhető. Szakértők javaslata alapján a fedélzetre lépés előtt nem tanácsos inni és nehéz ételeket fogyasztani.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Unsplash, Getty Images)
zero-g | lebegés | súlytalanság | űrhajós | repülő
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

