Egy friss kutatás szerint aranykorát éli a kempingezés. A világjárvány kitörése óta eltelt közel két évben jelentős mértékben nőtt világszerte azok száma, akik azért hagyják el otthonukat, hogy szabadidejüket a természetben töltsék el. A többnapos kikapcsolódáshoz pedig elengedhetetlen egy jó sátor.
A Thule a piaci rést találhatta meg akkor, amikor megalkotta az autó tetejére szerelhető sátrat, amely nemcsak a kirándulóknak, de a horgászoknak is a legjobb barátja lehet.
A Foothill névre hallgató innováció a tető felét foglalja csak el, ezért a kempingezők magukkal tudják vinni szörfdeszkájukat, kerékpárjukat vagy tetőcsomagtartójukat is.
Hatalmas előnye, hogy nem kell folyamatosan le- és felszerelni. Indulás előtt elegendő rögzíteni, hiszen rendkívül stabilan fekszik a tetőn, nem fog útközben lerepülni a menetszéltől. Innentől kezdve pedig nincs más dolga a kempingezőknek, mint élvezni a sátor kényelmét, ugyanis érkezést követően csak felnyitja, telepíti a létrát, és máris kész a tökéletes pihenőhely.
Ez azonban nem minden.
A sátorban akkora matrac kapott helyet, amelyen akár két felnőtt is kényelmesen elférhet. A sátor anyaga rendkívül jól ellenáll a szélsőséges időjárási körülményeknek, a viharoknak, a hőségnek és az UV-sugárzásnak is.
Sokunk vágyálmai közé tartozik, hogy egyszer minden szükséges felszerelést csak úgy bepakoljunk egy terepjáró csomagtartójába, és elinduljunk felfedezni mondjuk a napfényes Kaliforniát. Ha San Franciscóban járunk, az ottani Pacific Overland Expedition jóvoltából az előkészítő műveletsorra mostantól nincs szükség. A kölcsönzőben ugyanis olyan kocsikat vehetünk bérbe, amelyekkel tényleg semmi más dolgunk sincs, mint élvezni a kalandokat, a többiről a társaság előre gondoskodik.
(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Thule)
sátrazás | kocsira szerelhető sátor | táborozás | kempingezés | sátortábor | kemping
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

