Egészen meglepő, hol van a konyhában a legtöbb baktérium

Egy mindannyiunkat súlyosan érintő kérdést kutatott egy tudós: hol található a konyhában a legtöbb baktérium? A válasz egészen meglepő, de a jó hír, hogy így már tudunk tenni ellene.

A Journal of Food Protection című tudományos lapban jelent meg Donald Schaffner kutató írása, amelyben a keresztszennyeződéseket vizsgálták különféle konyhai felületeken egy étel elkészítése során. A hely, ahol a kutatók a legnagyobb keresztszennyeződést tapasztalták, a fűszeres üvegek.

Tehát nem a konyhapult, a mosogató vagy a vágódeszka, hanem a fűszertartó rejti a legtöbb baktériumot a konyhában.

Egy esettanulmányhoz háromszázhetvenegy résztvevőt kértek fel, akiknek a feladatuk egy pulykahúsból készült fasírt és egy saláta elkészítése volt. Amikor a fogásokkal készen voltak, a kutatók mintákat vettek a konyhai környezetből.

A keresztszennyeződés mértéke pedig kifejezetten magas volt a fűszertartók esetében.

Az eredményen a kutatók is meglepődtek, ugyanis, ahogy rámutatnak, a nyers hús vagy baromfitermékek feldolgozásával és az azzal összefüggő keresztszennyeződéssel kapcsolatos kutatások többsége a korábbiakban konyhai vágódeszkákra vagy a csaptelepek fogantyúira összpontosított, és figyelmen kívül hagyta az olyan felületeket, mint a fűszertartók, szemetestartályok fedelei és egyéb konyhai eszközök.

De nem csupán a konyhában vannak baktériumok. Ebben a cikkünkben arról írunk, miért nem szabad levenni a cipőt a repülőgépen, itt pedig a kullancskiszedéssel kapcsolatos alapvető hibát vesézzük ki.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty)

praktika | tisztaság | konyha | trükk | tipp | baktérium

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom