Korlátozások jöhetnek a szomszédban, védettségihez köthetik a rendezvényeket

Minden bizonnyal hamarosan Szerbia is korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány terjedése miatt.

Az egyik korlátozás a tömeges rendezvényeken részt vevők számának ötszáz alá csökkentése lesz, a másik intézkedés pedig a Covid-igazolások bevezetésére vonatkozik – jelentette ki Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár kedden a szerbiai közszolgálati televízióban.

A koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja hozzátette: az állam nem akar diszkriminatív lenni, hiszen az oltakozás nem kötelező, bizonyos rendezvényeken viszont a közeljövőben már csak úgy lehet majd részt venni, ha az érdeklődők igazolják, megkapták a koronavírus elleni védőoltást.

A koronavírus-járvány javuló mutatói miatt Franciaországban a legtöbb bevásárlóközpontban szeptember 8-tól már nem kötelező a védettségi igazolás felmutatása – jelentette be Bruno Le Maire gazdasági miniszter a BFM hírtelevízióban.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

hamarosan | korlátozás | szerbia | rendezvény | védettségi

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa