Megvan az első amerikai légitársaság, ami maszkviselésre kötelezi az utasait

A JetBlue május negyedikétől már a vírussal való együttélésre készíti fel az utasait.

A JetBlue közleményben jelentette be, hogy május negyedikétől az utasoknak kötelező lesz maszkot viselniük a repülőgép fedélzetén. A légitársaság szakszervezete szerint ezzel ők lettek az első nagy amerikai légitársaság, amelyik megtette ezt a lépést.

"A maszk viselése nem arról szól, hogy magunkat védjük, hanem a környezetünkben lévőket – mondta Joanna Geraghty, a légitársaság igazgatója és elnöke. – Ez az új repülési etikett. A fedélzeten a levegőt folyamatosan, pár percenként keringetjük és szűrjük, de ettől ez még egy közös tér, ahol figyelnünk kell másokra.

Arra is kérjük az utasainkat, hogy már a repülőtéren kezdjék el követni az amerikai egészségügyi hatóságok útmutatásait."

A bejelentést azután tették meg, hogy a pilóták és a személyzet számára kötelezővé tették a maszk viselését. Hétfőn az American Airlines jelentette be, hogy a járataik személyzete maszkot fog viselni május elsejétől.

american airlines | jetblue | légi közlekedés | légitársaság | repülés | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom