A fotós, aki játékgéppel lőtt nemzetközi díjas képet

Huszonöt évesen Sean Conneryt fotózta Cannes-ban, a sportra teljesen immunis volt, ehhez képest Kovács Zita tavaly egy játékgéppel készített nemzetközi díjnyertes képet, méghozzá egy vitorlásversenyről.

Kovács Zita közönségdíjat nyert a Mirabaud Yacht Racing Image Awardon, első magyar fotósként. A rangos versenyre minden fotós egyetlen egy képpel nevezhetett, Zita esetében pedig több szűrőn is keresztül kellett mennie a képnek: azt a nyolcvanat ugyanis, amire a közönség szavazhatott, egy szakmai zsűri választotta ki.

Zitának nem ez volt az első sikere a Mirabaud Awardon, 2014-ben az első magyar lett, akinek bekerült a fényképe a legjobb húsz közé – az a kép a Kékszalag rekordbajnoka, Litkey Farkas hajójáról készült, pontosabban Nemes Attiláról.

Hanem az újabb, közönségdíjas fotónak nem akármilyen története van. Egyrészt Zita lényegében egy játékgéppel csinálta, mert a profi kameráját nem sokkal előtte lopták el, így a lányától elkért géppel fotózott. És egészen másképp tekintünk Zita sportfotózására, ha tudjuk: tíz éve még az első helyen szerepelt nála a sport a mi az, amit soha nem fotózna? listán.

A sporttal kapcsolatos ellenérzései nem voltak alaptalanok. Az egyik főszerkesztője büntetésből kiküldte egy Fradi­­–Újpest focimeccsre, ahol némi nézőtéri kálvária után bement az egyik kapu mögé fotózni. Közvetlenül a háló mögé.

„A következő emlékem, hogy a mentős a fejem felett áll, és röhög.

Akkora gól volt, hogy a labda a fejemhez nyomta az objektívet, és még most is látszik a nyoma. A szerkesztőségben aztán mindenki könnyezve nevetett: na, megjött a sportfotós!”

Focimeccset ma sem fotózna, a sport iránti immunitása viszont szépen elmúlt. De mi indította el a változást, ami végül egy nemzetközi díjban csúcsosodott ki?

Megszületett a lánya, akit elkezdett fotózni a sítáborban, majd később a vívóteremben, illetve a vitorláson is. Miközben fotózott, többen megkérték, hogy csináljon képet róluk is, a riadólánc pedig olyan hatékonynak bizonyult, hogy „a szezon végére már az egyik legnagyobb Liberát fotóztam.”

Két évig maradt a csapattal, aztán továbbment Litkey Farkashoz, akivel az első szezonjában elkészítette a később top húszba kerülő képet. Nem csak a fotósszakma dicséretét váltotta ki: Litkey is csodálkozva-elismerően jegyezte meg, mennyire „észrevétlenül fotóz”. A képeket a partról készítette, így fel sem tűnt senkinek a jelenléte, pedig mindent végigfotózott.

A díjnyertes képen a lányát fotózta, aki az egész szezonban minden versenyen borult. Zita a teljes idényt végigfényképezte, de csak az érzései alapján döntötte el, melyik fotóval nevez a versenyre, és ez be is jött. Ma már nem is érti, hogyan hagyhatta ki eddig a vitorlázás fotózását, annyira beleszeretett a műfajba.

A Litkey által méltatott észrevétlenséget viszont még a színházban tanulta meg. Pécsett nőtt fel, az érettségi után költözött fel Pestre, majd a bécsi Képzőművészeti Főiskolán tanult fotózást. Színházi fotósként kezdte a pályafutását, idővel Eszenyi Enikő és Alföldi Róbert állandó fotósa lett, akkoriban nyilatkozta, hogy sportot soha. Színészeket fotózva eljutott a Cannes-i Filmfesztiválra is, ahol olyan sztárokról készített képeket, mint Sean Connery, Salma Hayek, Johnny Depp vagy Catherine Deneuve.

Őket fotózni csak egy dologban jelent különbséget bárki máshoz képest:

„nagyon tudják, mit akarnak megmutatni magukból, ezért olyan szögben, úgy állnak, ahogy nekik a legelőnyösebb”.

Lassanként mégis színházi fotósból versenyfotós lett, de közben más nagy változás is történt. Amikor elkezdett fotózni, még hagyományos gépekkel dolgoztak, filmtekercsekkel, előhívással. A digitális átállás óriási változásokat hozott, ami „nehezen ment nekem”.

„Régen megtanultunk úgy fotózni, hogy a film harminchat kockájából mindegyiknek jól kell sikerülnie. Megtanultam, mit hogyan állítok, mivel tudok játszani a fényképezés közben, majd kimaradt két-három év, pont az az időszak, amikor bejöttek a digitális gépek.”

„Csúcsgépem volt, amikor abbahagytam a fotózást, majd amikor újrakezdtem, semmit nem ért már.”

„A digitális gépnél teljesen mindegy, mennyi fényképet csinálsz, amitől nagyon felhígult a fotósszakma, ráadásul az első években az jutott megbízáshoz, aki olcsóbban megcsinálta, nem az, aki jobban.”

Zita a kezdeti berzenkedés után beletanult a digitális gépbe is, de a mai napig a hagyományos gépet érzi közelebb magához.

Megbékélt a Photoshoppal is, noha nem lettek jó barátok. „Eltűnt a fotózás varázsa. Más egy Photoshoppal játszani, mint éjszaka lesötétíteni a fürdőszobát, előhívni a negatívot, nagyítani, kézzel megfogni a képet, amikor lejön a nagyító alól, noha tudod, hogy ettől szétsebesedik majd a kezed, de te nem tudsz ellenállni, türelmetlenül várod már a képet.

Más egy ropogós papírkép, mint mutogatni a telefont.”

Zita mindezek ellenére elfogadta, hogy a világ változik, olykor még minimális utómunkát is végez, van sorozat hősies, filmszerű szereplőkkel.

„Nagyon feltolom a fényérzékenységet, amitől sokkal durvább, drasztikusabb lesz a kép, és ez jól áll egy öreg vitorlázónak. Egyetlen egy csúszka van a Photoshopon, amit előszeretettel huzigálok, ebben viszont nem ismerek mértéket. Mindig mondják, hogy túltoltam, de nekem így tetszik.”

A pályafutása során „aránylag hamar” elérte a kitűzött célokat, így mindig újabbakat talált ki. Ezzel együtt mindig jöhetnek újabb kihívások, a Miraboud-díj után például többen megkeresték külföldről is. A meghívások közül egy októberi hollandiai versenyre igent mondott, az újabb kihívás tehát nemzetközi vizekről érkezik hamarosan.

A fotókat Kovács Zita hozzájárulásával közöltük.

Ez is érdekelhet:

litkey farkas | Alföldi Róbert | vitorlás | fotó | kékszalag