Kompakt méretben is bemutatott egy tisztán elektromos hajtású autót a Mercedes-Benz, amelyet még az idén több másik követ majd. Az EQA a márka legelérhetőbb elektromos autója lesz.
A Mercedes-Benz első sorozatgyártású elektromos autója az egyterű B osztályból épült, inkább csak kísérleti jelleggel, és ennél nagyobb a jelentősége a középkategóriás crossover EQC-nek, ami az Audi e-tron és a Jaguar I-Pace ellenfeleként lépett piacra. A stuttgarti márka most egy kategóriával kisebb méretben is előállt egy elektromos autóval.
Az új EQA nem más, mint a kompakt crossover GLA elektromos hajtású változata, de könnyen megkülönböztethető tőle, hiszen egyedi hűtőmaszkot, valamint jellegzetes fénycsíkkal összekötött fényszórókat és hátsó lámpákat kapott.
A felniken és az utastérben is feltűnő rozéarany díszek is az elektromos Mercedes egyedi stílusjegyei.
Ígéretes hatótáv
4,46 méteres hosszával és 340 literes csomagtartójával az EQA praktikus a városi forgalomhoz, de akár hosszabb útra is lehet indulni vele. A 66,5 kilowattórás akkumulátorával ugyanis 426 kilométer a hatótávja, és az egyenáramú villámtöltőnél akár 100 kilowattal is tölthető, ami azt jelenti, hogy fél óra alatt nyolcvan százalékra tölthetjük fel.
A teljesítménye megfelel annak, amit egy modern elektromos autótól elvárunk.
A belépőmodellben, az EQA 250-ben a teljesítmény 190 lóerő, amivel 8,9 másodperc alatt lehet felgyorsulni száz km/órára, a végsebesség pedig 160 km/h-nál korlátozott, ennél nagyobb tempó már indokolatlanul merítené az akkumulátort.
High-tech funkciók
A legmodernebb vezetéstámogató rendszerekkel szerelte fel az EQA-t a Mercedes, így az autó automatikusan tartja a sávot és a távolságot az előtte haladótól, a navigációs rendszer pedig a forgalmat, a domborzatot, az időjárást és a hatótávot is figyelembe veszi a kalkulációnál. Az utastér felfűtésére vagy lehűtésére akár a távolból, okostelefonnal is lehetőség van.
Folytatása következik
A Mercedes elektromos autója még az idén gyártásba kerül, és számunkra azért is érdekes, mert a tágasabb testvére, az EQB a kecskeméti üzemből kerül ki, ahol a megkapó formájú CLA is születik. Az EQA ezzel nagyobb hatótávú a hasonló méretű kompakt villanyautóknál, de jóval elérhetőbb lesz a villámgyors elektromos csúcsmodelleknél.
mercedes | mercedes-benz | elektromos autó | nagy sztori | mercedes-benz eqa
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A formatervezés Oscar-díját nyerte a Lamborghini limitált szériás szuperautója
Kínában az összes Ferrari Luce elkelt nyomban az online bemutató után
Vitákat kavart az 1843-as gőzhajó megújulása, pedig valójában csak a körítés változott
A felhők fölé költözött a luxus: penthouse-hangulatot kapott a világ egyik leggyorsabb magánrepülője
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!










