Több mint kétszáz tárgyat birtokol a Museum of Failure, azaz a Kudarc Múzeuma, és a világ minden tájáról származó termékek és szolgáltatások évről évre bővülnek. A kudarc azonban nem egyenlő a bukással, vallja a kiállítás, ami augusztus 25-ig látható lesz Budapesten.
A Museum of Failure-t 2017-ben alapította Simon West klinikai pszichológus, koránt sem a gúnyolódás szándékával. Eleve viszonylagos, mi számít sikernek, bukásnak vagy épp normál kimenetelnek, mindenesetre West olyan termékeket válogat be a gyűjteménybe, ami a várakozásokhoz képest bukásnak számít.
Ehhez tudnunk kell, hogy a fejlesztések döntő többsége, 80-90 százaléka bukásnak számít, ugyanakkor előrelépni (sőt, megmaradni) csak az tud, aki innovál, azaz a bukás természetes része a folyamatnak – más kérdés, hogy a cégek nem verik nagy dobra a kudarcaikat. Ezen a kiállításon viszont
„több olyan tárggyal is lehet találkozni, amelyek körül hatalmas hype volt, napjainkban is viszonylag gyakran lehet vele találkozni, de a várakozásokhoz képest csúnyán leszerepelt”
– idézte Westet az Énbudapestem. A kiállítást számos idézet kíséri, ezek pedig egytől egyig nyomatékosítják, hogy sokkal inkább átgondolásra érdemes történetként tekint a sikertelennek bizonyult termékekre, mintsem egyszerűen kinevetné azokat. Csak egy példa a múzeum közösségi oldaláról: „Ha megromlik a tej, joghurt lesz belőle. A joghurt értékesebb, mint a tej. Ha tovább romlik, sajt lesz belőle. A sajt értékesebb, mint a joghurt és a tej. (...) Kolumbusz Kristóf navigációs hibát követett el, aminek köszönhetően felfedezte Amerikát.”
A cél termékeny vitát kezdeményezni a kudarcokról, értelmes kockázatvállalásra ösztönözni, és persze felhívja a figyelmet arra, hogy kudarcok nélkül nincs haladás.
A tárgyak zömét az Ebayen és különböző fórumokon szedte össze West, de különböző ajánlásokból is érkezett ez-az. Látható a Colgate hírhedt mirelit lasagna terméke, Donald Trump saját Monopoly társasjátéka (meg még több egyéb tárgy tőle), és olyan világmárkák sikertelen próbálkozásai is, mint az Apple, a Sony vagy a Microsoft. Vagy éppen ez a csinos, hordozható Sound Burger:
Egymás mellett ül békésen a Coca-Cola Blak, azaz a cég kávés itala, és a színtelen Pepsi Crystal – mindkettő bukás lett, de mindkettő történetéből lehet tanulni.
A korábban szinte kizárólag világvárosokban látható kiállítást nyolc kategóriára osztották (így Rossz íz, Orvosi balesetek, Hiba a mozgásban), ezekben augusztus 25-ig Budapesten, a Múzeum körút 37. alatt mélyedhetünk el, szerdán és csütörtökön 11.-től 19-ig, péntektől vasárnapig 10-től 19-ig. A beugró felnőtteknek 6450 forint, diákoknak, nyugdíjasoknak 4490, gyerekeknek 3490.
(Forrás: Énbudapestem, fotó: Museum of Failure)
kiállítás | kudarc múzeum | budapest | Museum of Failure | múzeum
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Több mint két méter magas, kézzel festett húsvéti tojásokat láthatsz a határ közelében
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!