A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint Magyarország idén csak bizonyos számú vízumot ad ki az Európai Unión kívüli országokból érkező ideiglenes munkavállalóknak.
Összesen 65 ezret lehet majd kapni a dokumentumból, emellett készítettek egy körülbelül háromszáz munkakörből álló listát azokról a foglalkozásokról, amelyekre egyáltalán nem kaphatnak tartózkodási engedélyt a nem uniós állampolgárok.
Mint a minisztérium honlapján olvasható, Magyarországon az egyidejűleg foglalkoztatható, harmadik országból érkező munkavállalók számát két évtizede kvóta szabályozza. Ennek elméleti maximuma az előző négy negyedévre vonatkozó üres álláshelyek átlagos száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kvóta maximális értéke 81 ezer lehetne 2024-ben, azonban a kormány arról döntött, hogy 2024-ben az elméleti maximumnál alacsonyabb számban, 65 ezerben határozza meg a kvóta felső határát.
2023-ban egyébként 39 ezer vízumot adtak ki harmadik országból érkező munkavállalóknak.
Emellett létrehoztak egy listát, amely meghatározza mindazon munkaköröket, amelyek esetében vendégmunkás-tartózkodási engedély nem adható ki. Ilyen munkakör például a tetőfedő, az ipari alpinista, a szerszámkészítő, a kulturális szervező, a jogi asszisztens, a fényképész, a szőlő- és gyümölcstermesztő és a felvonószerelő.
Erre az állásra viszont a világ minden tájáról várják a munkavállalókat, akik a munkaidejükben bejárnák a világot.
(Forrás: kormany.hu, Schengen Visa Info, képek: Getty Images)
szabályok | munkavállalók | unión kívül | ideiglenes | magyarország
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
