Kiemelkedően gazdag leletanyaggal rendelkezik és komoly tudományos jelentőséget képvisel az az avar kori temető, amelyet az elmúlt hónapokban a Baranya megyei Babarcnál tártak fel.
A szakemberek a Bóly és a horvát határ közötti, háromhektáros területet érintő feltárások során bukkantak rá a gazdag leletanyaggal rendelkező avar kori temetőre.
A Babarc határában feltárt területen negyvennégy sírt találtak. A lelőhelyen előkerült érmék alapján a temetőt a 7. század eleje-közepe közötti időszakban használták. A temető tudományos jelentőségét az adja, hogy segítségével az avar hódítás ideje pontosan datálható és menete is rekonstruálható.
A tavaly augusztus és idén január között zajló feltáráson ezüst ivókürtöket, kerámiaedényeket, tucatnyi arany érmet, számos arany és ezüst fülbevalót, vaskardokat, íjmerevítőket, ezüst vereteket, valamint kisebb viseleti és használati tárgyakat találtak. A lovas sírokból zablák és kengyelek mellett nagy mennyiségű aranyozott lószerszámdísz is előkerült. A temető alacsony rablottsága miatt a leletek segítségével jól rekonstruálhatók a temetkezési szokások, valamint a korabeli férfi és női viseletek.
(Forrás: MTI)
magyar | kutatás | magyarország
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kvíz: Mutatunk egy jelenetet, meg tudod mondani, melyik magyar filmből van?
Budapesten a jazz 3 legizgalmasabb női hangja – 3 Müpa-koncert nyár végére, amit nem érdemes kihagyni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!