Tényleg semmit, de semmit nem ér a múlt?
A Falanszter blog az ÉTDR-re (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) hivatkozva írta meg, hogy lebontják az egykori Wichmann kocsmát, ahol két éve pizzázó működik. A Kazincy utca 55. szám mellett a szomszédságában levő, Király utcára néző 23., 25., 27. és 29-es számú házakat is lebontják, hogy ötemeletes, tetőtérbeépítéses szállodát építsenek a helyére. Emellett a Király–Kazinczy sarkán lévő, apró, kedves játszótér is megy a levesbe.
Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok 1986-ban vásárolta meg az épületet, és 2018-ban zárta be a Kazinczy utcai ház földszintjén működő, legendás kocsmáját azzal az indokkal, hogy hetvenéves korára elfáradt a vendéglátózásban. Az új fejleményeket Wichmann már nem érhette meg: tavaly februárban hosszan tartó betegség után elhunyt.
Az épület önmagában is legendás: az egykor Kreuzgasse (Kiskereszt utca) 517. számmal ellátott földszintes épületet 1834-ben vásárolta meg Schneider József kártyafestő, hogy kisebb átalakítások után itt rendezhesse be pakligyártó műhelyét. A mester ebben az épületben alkotta meg 1836-ban a harminchat lapos magyar kártyát, melyre emléktábla is utal az egykori kocsma bejárata mellett.
Ezután százhetven év alatt működött benne Rothauser Mór díszmű-, ruha- és rövidáru-kereskedése, aki egy emeletet is felhúzott az épületre, majd továbbadta Zierlichné Fischer Cecíliának, aki bordélyházat működtetett benne olyan kuncsaftokkal, mint Ady Endre és Krúdy Gyula. A 20. század elején az új tulajdonos, Bíró Mór adta bérbe az épületet, amit a Magyar Teozófiai Társaság kezdett használni. Később ruhabolt volt a helyén, majd 1986-ban lett Wichmann Tamás a tulajdonos.
És most vége.
És a Wichmann mellett bekaszálnak egy nagyon aranyos játszóteret, amely a kerületben finoman szólva is esszenciális, valamint a Dirnbacher–Fluck-bérházat, a korábban Magyarország első mozijaként funkcionáló Hugmayer–Michalovits-bérházat és a Puphka–Hohlfeld-bérházat, hogy a helyükre egy építészetileg borzasztóan oda nem illő, ötemeletes, tetőtérbeépítéses gigaszállodát építhessen fel az új tulajdonos.
Igen, ezek a házak már nagyon sok ideje állnak üresen; szomorú hanyatlásban bedeszkázva várták, hogy az ezeréves Scooter's trafik meg a rég bezárt fabútorbolt cégéreit lecserélve ismét élet költözzön beléjük.
De erre nem az a megoldás, hogy ledózeroljuk a múltat.
Egész egyszerűen felháborító, hogyan adhatnak engedélyt egy ilyen projektre, amely építészetileg teljesen helyidegen, és olyan, műemlék jellegű épületeket áldoznak be érte, amelyek Budapest múltjának csiszolásra váró ékkövei lehetnének. Miért nem lehet felfogni, hogy a pillanatnyi haszon hosszútávon mennyire káros egy városnak? Hogy mennyit veszít Budapest egyedi, utánozhatatlan arculata azzal, hogy közel kétszáz éves, történelmi épületeket darálnak be egy tízezredik, ugyanolyan szállodáért?
Olyan épületek ezek, amelyeket nem lehet újraépíteni. Azért, mert régi dolgot nem lehet tervezni. A régi a múltjával válik régivé; az idővel, amit átélt, a történelemmel, ami hozzátapadt, az életekkel és történetekkel, amelyek körülszövik, és azzal az építészeti esztétikával, ami egy régi kor gondolkodásáról, látásmódjáról mesél a klasszicista homlokzatok ódon falain keresztül.
Nem lehet kétszáz évvel ezelőtti dolgot létrehozni; és ha elveszítjük, akkor ezt végleg, örökre elveszítjük. Visszahozhatatlan, pótolhatatlan veszteség nem felújítani, megőrizni, értékként kiemelni, hanem megsemmisíteni mindezt a velünk élő örökséget.
Ha pedig valaki azt mondja, hogy ez csak pár épület és a szálloda meg megélhetést fog adni az embereknek, azt megkérdezném, hogy ugyanígy vélekedne-e, ha egy Munkácsy-festményt dobnának a szemétbe egy lapostévéért, vagy a Király–Nagymező sarkán álló Ávilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomot dózerolnák le egy plázáért? És csak egy mondat jut eszembe a végére, egy bizonyos Winston Churchilltől:
a múltját feledő nemzetnek nincs jövője.
Ha pedig tényleg ennyire semmit sem ér a múlt, az elképesztően riasztó és szomorú a jövőre nézve.
(Forrás: Falanszter.blog, 444, fotók: Wichmann, Wikipédia)
teréz templom | Hugmayer-Michalovits-bérház | kocsma | wichmann | budapest | múlt
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!