Az Európai Bizottság nemrég tanulmányt készített az egyes európai városokban tapasztalható életminőségről.
A jelentés pedig azt is megvizsgálta, hogy mely városokban várják a legjobb körülmények a külföldről odaköltözőket. Az első helyen Cardiff végzett, amely a lakosok kilencvenöt százaléka szerint kiváló hely nemcsak a bevándorlóknak, hanem az időseknek, a kisgyermekes családoknak és az LGBTIQ-közösség tagjainak is. A második helyet Lisszabon szerezte meg.
A jelentésből az is kiderült, hogy nem elsősorban a fővárosokban a legjobb az élet külföldiként. Míg a nagyvárosokban a lakosság tizenöt százaléka külföldi, a kisebb városokban ez tíz százalék, a vidéki területeken pedig hat.
A harmadik helyen szintén egy portugál várost találunk, Bragát, mely a legjobb életminőségű városok listáján is szerepel, az utána következő Groningenhez hasonlóan.
A spanyol és a portugál városok egyébként általában jól szerepeltek, a lakosok legalább nyolcvannégy százaléka úgy vélte, hogy városuk jó hely a bevándorlók számára. Az északi városok szintén az átlagosnál jobbnak, míg a keletiek kicsit rosszabbnak bizonyultak a külföldi betelepülők szempontjából.
Néhány helyen egyes városok kiemelkedtek az országos átlagból, Horvátországban például Zágráb. Ugyanez a helyzet Lengyelországban Gdańskkal, Szlovákiában Pozsonnyal, Törökországban pedig Antalyával.
Párizs esetében ugyanakkor a helyzet pont fordított, a francia fővárost kevésbé jó helynek tartják, mint az országot általában. Ugyanez igaz Rómára, Ljubljanára, Brüsszelre és Szkopjére.
A tízes lista így alakult:
- Cardiff
- Lisszabon
- Braga
- Groningen
- Gdansk
- Barcelona
- Tyneside agglomeráció (Nagy-Britannia)
- Hamburg
- Helsinki
- Glasgow
Ez a lista és ez a weboldal szintén segíthet azoknak, akik külföldi költözést fontolgatnak, ezek a városok pedig azok, amelyek az országelhagyók legmerészebb álmaiban szerepelnek.
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)
város | legjobb | városok | Nagy-Britannia | cardiff | külföldieknek
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!