A legjobbak közé választotta Budapestet a Time magazin

Budapest is szerepel az amerikai Time magazin csütörtökön közzétett World's Greatest Places 2023 (A világ legnagyszerűbb helyei 2023) című, ötven turisztikai úti célt kiemelő összeállításában.

A világszerte több mint 50 milliós olvasótáborral rendelkező amerikai hetilap Budapestről szóló ajánlását azzal kezdi, hogy a magyar főváros idén ünnepli egyesítésének 150. évfordulóját, aminek alkalmából csaknem száz eseményt kínáló rendezvénysorozattal készül a főváros.

Kiemelik, hogy Budapest egyik jelképe, a Lánchíd két évig tartó felújítás után ősszel nyílik meg a gyalogosok előtt, és hogy októberben nagy számú néző buzdítja majd a Budapest Maraton résztvevőit, akik a nevezetes híd mellett és alatt is futnak.

A rendezvények közül a Time magazin kiemeli még a Hősök terére meghirdetett, szeptemberi szabadtéri jubileumi koncertet, a Budapest Tortája versenyt, valamint a Budapest identitását bemutató új kiállítást a Budapesti Történeti Múzeumban.

Az ajánlóban szó esik arról, hogy Budapesten nemrég nyílt meg a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza, míg a Magyar Állami Operaház átfogó felújítást követően várja ismét a közönséget. A Budavári Palotanegyed számos látnivalója, köztük a Szent István-terem, a Főőrség épülete és a Karakas pasa tornya is visszanyerte eredeti pompáját a Nemzeti Hauszmann Program keretében.

Ajánlják Budapest rövidesen nyíló új szállodáit is: a W Budapest júliusban nyit közvetlenül az Operaházzal szemben, a történelmi Klotild-palotát St. Regis Hotel Budapest néven alakítják át, a Marriott Autograph Collection részét képező Dorothea Hotel pedig a Vörösmarty téren debütál.

A magazin idei listáján szerepel többek között Barcelona, Kiotó, Nápoly és környéke, az Egyesült Arab Emírségek északkeleti részén található Sardzsa, a thaiföldi Phuket, a Yosemite Nemzeti Park vagy a Francia Polinéziában található Tuamotu-szigetek.

A közép-európai régióból a szerkesztők még Bécset és az Európa Kulturális Fővárosa cím egyik idei kitüntetettjét, Temesvárt válogatták be a világ legjobb célpontok közé.

Még mindig borzasztóan érdekes, hogy Budapestből mi érdekli az influenszereket.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

budapest | úti célok | ajánlás | time | legjobb

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom