Kiderült, melyek voltak a világ legpontosabb légitársaságai és repülőterei 2023-ban.
A Cirium utazási adatokat elemző cég legfrissebb eredményei szerint a világ legpontosabb légitársasága tavaly a kolumbiai Avianca Airlines volt, amely járatainak 85,73 százaléka indult és érkezett a mentrendnek megfelelően (vagyis a kiírthoz képest tizenöt percen belül). Ezt követte a tavalyi győztes, a brazil Azul Airlines 85,51 százalékkal, a harmadik helyen pedig a Qatar Airways végzett 85,11 százalékkal.
Ázsia legpontosabb légitársaságai
Az ázsiai és csendes-óceáni térségben a japán fuvarozók taroltak, az All Nippon Airways
és a Japan Airlines szerezte meg az első két helyet 82,75 illetve 82,58 százalékkal.
A tavalyi első helyezett, a thaiföldi Thai AirAsia idén a negyedik helyre esett vissza, ahol az indiai fapadossal, az Indigóval együtt található, mely viszont előre lépett a tavalyi ötödik helyről, 82,12 százalékkal.
A legpontosabb repülőterek
A világ legpontosabb reptere a Minneapolis-Saint Paul nemzetközi repülőtér, majd az indiai Radzsiv Gandhi nemzetközi repülőtér következik Haidarábádban.
A világ legpontosabb légitársaságai
Avianca Airlines – Kolumbia
Azul Airlines – Brazília
Qatar Airways – Katar
Delta Air Lines – USA
Iberia – Spanyolország
Ázsia-csendes-óceánia
All Nippon Airways – Japán
Japan Airlines – Japán
Thai AirAsia – Thaiföld
IndiGo – India
Air New Zealand – Új-Zéland
Európa
Iberia Express – Spanyolország
Iberia – Spanyolország
Norwegian Air Shuttle – Norvégia
Austrian Airlines – Ausztria
LOT Polish Airlines – Lengyelország
Globális repülőterek
Minneapolis–Saint Paul nemzetközi repülőtér – Egyesült Államok
Radzsiv Gandhi nemzetközi repülőtér – India
Kempegowda nemzetközi repülőtér – India
El Dorado nemzetközi repülőtér – Kolumbia
Salt Lake City nemzetközi repülőtér – Egyesült Államok
Dél-Amerika nemcsak a pontossággal tudja meglepni az embert, ha a légi közlekedésről van szó. A pontosság viszont minden körülmények között fontos, de különösen akkor, ha "időutazásról" van szó.
(Forrás: CNBC, képek: Getty Images, Unsplash)
légitársaság | Avianca Airlines | kolumbia | 2023 | késés | legpontosabb
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!