Kiderült, honnan indulnak a legtöbben belföldi utazásra

A vidéki szálláshelyeken több mint 19 millió vendégéjszakát töltöttek el tavaly a belföldi vendégek, és a hazai turisztikai forgalom kétharmada a vidéki szálláshelyeken jelentkezett, ahová a vendégek hetvennégy százaléka belföldről érkezett.

Az MTÜ az általa létrehozott NTAK adatai alapján megállapította, hogy a vármegyék közül a legtöbb belföldi turista, ami 1 millió 248 ezer embert jelent, - a fővárost nem beleszámítva - Pest vármegyéből kelt útra tavaly.  A legtöbben Siófokra, Hajdúszoboszlóra és Egerbe utaztak.

Siófok

A legtöbb (3,1 millió) vendégéjszakát szintén Pest vármegye turistái töltötték az országban.

A második legtöbb belföldi utazót Győr-Moson-Sopron vármegye adta, innen a turisták leginkább Zalakaros, Balatonfüred és Siófok felé vették az irányt, csakúgy, mint a dobogó harmadik fokán álló Komárom-Esztergomból.

Balatonfüred

Tavaly a saját vármegyéjükön kívülre a leggyakrabban Pest és Győr-Moson-Sopron mellett Hajdú-Bihar vármegyéből utaztak, ők legtöbbször Gyulán, Egerben és Miskolcon szálltak meg. A somogyi turisták közül a legtöbben Zalakarosra, Hévízre és Pécsre utaztak, míg a saját vármegyéjükön belül leginkább a zalaiak keresték a pihenést tavaly.

Átlagosan a leghosszabb ideig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Borsod turistái pihentek. A legmesszebbre pedig Jász-Nagykun-Szolnokból, Bács-Kiskunból és Baranyából utaztak a turisták, akik leginkább Siófokot célozták.

A négy-ötcsillagos hotelekben Győr-Moson-Sopron utazói foglaltak a leggyakrabban szállást, főként Budapest, Zalakaros, Bük, Balatonfüred és Hévíz szállodáit választották.

A kempingek a legnépszerűbbek a Komárom-Esztergom vármegyei utazók körében voltak, akik főként a Balaton partján, így Siófokon, Balatonfüreden, Alsóörsön, Zamárdin, Révfülöpön szálltak meg ilyen szálláshelyeken. A legtöbb vendégházat pedig Békés turistái foglalták le, elsősorban Egerben, Siófokon, Szegeden és Békésszentandráson.

A korcsoportokat vizsgálva a legtöbb tizenkilenc és huszonnégy év közötti fiatal Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyéből utazott, leginkább Siófokra, Nyíregyházára és Miskolcra. A legidősebb, hatvanöt év feletti generáció tagjai is leginkább Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből keltek útra - ugyanezen városok felé. Tavaly a legidősebb belföldi turista 100 éves volt, aki Győr-Moson-Sopronból látogatott Zalába, ahol három éjszakát töltött.

A közelgő március 15-i hétvégét pedig így szeretné eltölteni a legötbb utazó.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

belföldi | legtöbben | budapest | pest | utazás | belföld

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom