Túl sok szerintük a korlátozás.
Belföldi üdülésre készül a nyaralni szándékozó lengyelek mintegy háromnegyede, több mint hatvan százalékuk megterhelőnek tartja a külföldi utazást megnehezítő járványügyi korlátozásokat, derül ki a lengyel országos adónyilvántartási hivatal (KRD) megrendelésére készült, frissen ismertetett felmérésből.
A felmérés szerint a lengyelek többsége (62 százalék) készül nyaralni az idén, közülük 74,8 százalék kizárólag lengyelországi üdülőhelyeken akarja tölteni a nyarat, 17,2 százalék pedig Lengyelországban is és külföldön is szeretne pihenni. Csak külföldi üdülést a válaszadók nyolc százaléka tervez.
A nyaralni készülők több mint egyharmada úgy ítéli meg, hogy a hazai nyaralást könnyebb megszervezni, 23 százalékuk pedig azért nem megy el külföldre, mert támogatni szeretné a koronavírus-járvány sújtotta hazai turizmust.
A KRD adatai szerint a járvány kitörése óta június elejéig 29 százalékkal nőtt a turisztikai szektor eladósodása. A vállalkozókat a többi között a tavaly bevezetett, csupán hazai üdülőhelyeken alkalmazható turisztikai utalvány segítheti elő, kommentálta a felmérést a KRD elnöke, Adam Lacki.
A megkérdezettek hatvan százaléka megterhelőnek tartja a szabad mozgást korlátozó járványügyi intézkedéseket, mintegy ötven százalék pedig úgy látja, hogy az utazási korlátozások feloldása érdekében érdemes beoltatni magát a koronavírus ellen. Minden ötödik lengyel számára éppen a szabad utazás az egyik fő oka annak, hogy vakcináztatja magát.
Lengyelországban június közepén a befogadóképesség hetvenöt százalékára emelték a vendégek maximális számát a szállodákban, az éttermekben. A létszámkorlátozások nem vonatkoznak a beoltottakra: ők a kereten felül vehetik igénybe a vendéglátási szolgáltatásokat.
Szintén friss hír, hogy Magyarországon 5,5 millió beoltottnál eltörlik a maszkhasználatot és sok szolgáltatás nyílik meg védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőknek, valamint hat országból elég csak a személyi a Magyarországra történő beutazáshoz.
(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)
utazás | korlátozás | vírus | Lengyelország | belföldi nyaralás | nyaral
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
