Egészen meglepő, milyen vállalkozásba fogott a Forma1-es világbajnok, Lewis Hamilton

Lewis Hamilton alkoholmentes tequilát dobott piacra. Az Almave névre keresztelt italnak kétféle változata is elérhető. Van, amit önmagában is lehet fogyasztani, és van olyan is, amit mocktail-ekhez ajánlanak. 

Lewis Hamilton sebességet váltott és a versenyautóktól elkezdett az alkohol- és üdítőital-gyártás felé kacsingatni. A hétszeres Forma1-es világbajnok nemrég mutatta be új alkoholmentes italmárkáját, amelyet a Casa Lumbre társalapítójával és Iván Saldaña lepárlómesterrel közösen alkotott meg.

A kék agavéból készült Almave szinte megszólalásig olyan, mint egy igazi tequila,

a Hamilton-féle változat azonban nem tartalmaz alkoholt.

Hamilton mindig is kedvelte a tequilát, azonban vannak időszakok, amikor nem akarja, hogy az alkohol az élete része legyen. Hamar rájött, hogy egyre többen választják világszerte az absztinenciát, a piac azonban nem barátjuk ebben a törekvésben. Éppen ezért úgy döntött, hogy egyesíti erőit a Casa Lumbre-val, hogy létrehozhasson egy olyan italt, ami ízeiben és hagyományaiban a tequilára hajaz.

Meglátása szerint azok körében, akik nem fogyasztanak alkoholt, óriási az érdeklődés a minőségi alternatívák iránt. Ezek a fogyasztók nem akarnak kompromisszumokat kötni az ízek terén, ezért volt fontos Hamiltonék számára, hogy az általuk létrehozott ital a hagyományos tequila ízét tükröző agavét tartalmazzon.

Úgy tudni az Almave az egyetlen alkoholmentes ital, amely kék agávéból készült, azaz ugyanabból az alapanyagból gyártják, mint a klasszikus tequilát. Az Almave esetében azonban kihagyják az erjesztési fázist, így a folyadék nem tud alkohollá alakulni.

„Szerintem csodálatos íze van, és amit alkottunk, semmi máshoz nem hasonlítható a piacon” – mondta Hamilton.

Ráadásul az alkoholmentes ital rögtön két változatban készült. Az Almave Ámbar tökéletes az önmagában történő fogyasztáshoz köszönhetően az édes karamell és a füstös jegyeinek. Ezzel szemben az Almave Blanco remek alapként szolgál a mocktailek-hez.

(Forrás: RobbReport, fotók: Almave)

alkoholmentes | tequila | hamilton | alkoholmentes ital | mocktail | almave

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom