Valentin-napon nem bírták tovább, és kinyitottak a narancssárga olasz régióban. Jöttek a bírságok.
Liguriában, azon belül is leginkább Ventimigliában rengeteg vendéglátóhely kinyitott, annak ellenére, hogy az egész régió jelenleg narancssárga vírusstátusz alatt áll.
A történet dupla csavara pedig az, hogy
az illegálisan kinyitott éttermekbe és bárokba leginkább azok a franciák utaztak, akik a saját országukban nem tudtak egy ebédet elkölteni Valentin-napon a párjukkal.
A ligur riviérán így vasárnap több tucat vendéget és éttermet bírságoltak meg négyszáz euróra, ami öt napon belül befizetve kétszáznyolcvan euróra csökken.
A liguriai Imperia község rendőrfőkapitánya, Pietro Milone szerint az éttermeseknek alig huszonnégy óra állt rendelkezésükre, hogy alkalmazkodjanak a sárgából narancssárga zónába való átminősítéshez, a rendőrség éppen ezért igyekezett mindent megtenni egy lehetséges tüntetés elkerüléséért. Milone szerint azonban a rendelkezésekkel
mindenki vereséget szenvedett.
Ami pedig a saját házunk táját illeti: a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint amint lehet, nyitás lesz, de könnyen elképzelhető, hogy a szektor java része ezt már nem éli meg. Közben a nyitást kilátásba helyezőkre brutális büntetések várnak itthon, amíg Franciaországban és a fent említett Ligurában Magyarországhoz képest ugyanezek a büntetések nagyon enyhék.
(Forrás: Sky.it, fotók: Getty Images, Unsplash)
koronavírus | narancssárga zóna | bírság | covid-19 | zóna | liguria
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
