A lisszaboni városi tanács zöld utat adott annak a javaslatnak, amelynek értelmében a nem turisztikai gócpontnak minősülő helyeken csökkentenék vagy megszüntetnék az idegenforgalmi adót.
Pontosabban a PSD azt javasolta, hogy a kamara készítsen egy tanulmányt, amelynek segítségével módosíthatnák a város idegenforgalmi adójával kapcsolatos szabályozásokat. Úgy vélik ugyanis, hogy például a portugál fővárosban lakóknak egyáltalán nem kellene idegenforgalmi adót fizetniük.
Jelenleg ők is két eurós díjat fizetnek a szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák után.
A javaslat ismertetésekor a PSD azzal érvelt, hogy Lisszabonban a városi higiéniára, és a közterületek karbantartására nagy nyomás nehezedik a turizmus miatt,illetve a környezetszennyezés és a zajterhelés mérséklése jelentős kiadásokkal jár, így az idegenforgalmi adó indokolt.
Azonban a díjat a városban külföldiek és belföldiek, sőt a városi lakosok által eltöltött vendégéjszakákra is alkalmazzák 2016 óta. Kezdetben ennek mértéke egy euró volt, 2019-ben azonban két euróra emelték éjszakánként.
A tengerjáró hajók utasai viszont csak idén kezdték el fizetni az idegenforgalmi adót.
A javaslat értelmében a díj mértéke a város különböző területein eltérő lenne. A turisták által kevésbé látogatott helyeken csökkentenék vagy meg is szüntetnék, míg a turisztikai gócpontokon tovább emelnék az összeget.
(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)
lisszabon | idegenforgalmi adó | javaslat
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!