A világon egyedülálló újítást fotóztak Londonban: az Egyesült Államok nagykövetségének szomszédságában két épület között egy akrilmedencét építettek, méghozzá a levegőbe.
London belvárosának megújuló városnegyedében, a Temze közelében, az új amerikai nagykövetség közvetlen szomszédságában épült az Embassy Gardens nevű luxuslakópark. Az apartmanokkal, üzletekkel, irodákkal és éttermekkel teletömött épületegyüttes fő attrakciója egy hatalmas úszómedence, amely harmincöt méter magasan köt össze egymással két toronyépületet.
A Sky Poolnak nevezett, akrilüvegből készült medence huszonöt méter hosszú és három méter mély, és London teljesen egyedi panorámáját ígéri a benne fürdőzőknek;
fantasztikus kilátás nyílik a Parlamentre és a London Eye-ra is.
Az épület és a medence hivatalos átadója a koronavírus-járvány miatt csúszott, ám most úgy tűnik, hogy május 19-én eljön ennek is az ideje.
Az élőben közvetített megnyitó házigazdája Roman Kemp televíziós műsorvezető lesz, a show részeként pedig a legjobb brit szinkronúszók fognak bemutatót tartani.
De nemcsak Londonban, itthon is lehet izgalmas épületátadásokra várni: például a teljesen megújuló Citadellára vagy az elképesztően szépnek ígérkező csepeli Diákvárosra.
(Forrás: Daily Mail, Telex, fotók: Getty Images)
amerikai nagykövetség | sky pool | Anglia | úszó | tető | medence
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!