Müller Cecília országos tisztifőorvos a TV2-ben nyilatkozott a járvány ötödik hullámáról és a lopakodó variánsról, amely már Magyarországon is megjelent.
Az országos tisztifőorvos megerősítette, a rettentő gyorsan terjedő omikron már kilencvennégy százalékban dominál Magyarországon, míg a maradék hat százalékot a delta variáns teszi ki. Müller az omikron kapcsán elmondta, hogy ez a variáns további alvariánsokra bomlik, és
ezzel egy időben egy lopakodó omikron is megjelent.
A hagyományos PCR-tesztekkel továbbra is kimutatható a fertőzés, a pozitivitás tetten érhető, ugyanakkor vannak omikron-specifikus tesztek, amiket ez a bizonyos lopakodó kikerül, azzal nem detektálható.
Müller a Mokka vendégeként hangsúlyozta, nem kell megijedni a lopakodó omikrontól, mert jelen ismeretek szerint ugyanaz a klinikai viselkedése, mint a többi variánsnak.
Mivel nem okoz súlyosabb kórképet más verziókhoz képest, így egyelőre nem kell félnünk attól, hogy olyan járványügyi intézkedéseket vezetnének be miatta, mint a vendéglátóhelyek bezárása, vagy az utazási korlátozások.
(Forrás: Liner, fotó: Getty Images)
járványügyi korlátozások | koronavírus | járvány | lopakodó omikron | covid | járványügyi intézkedés
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!