A Cres szigetén fekvő, ősi erődváros, Lubenice mintegy négyezer éves múltra tekint vissza. Egy 380 méter magas hegygerincen fekszik, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik az Adriára.
Lubenicében az épületek többnyire a környező sziklák köveiből készültek, és találni itt ókori római emlékeket is. Jó állapotban maradt fenn város északi és déli oldalán található városkapu és a keleti fal, és különlegessége a Szűz Máriáról elnevezett erődtemplom. 2005-ben Lubenicét az UNESCO világörökségi listájára is javasolták.
Ma már csak két ember él ott, az egyikük a kilencven éves Marija Lovrečić, akivel a horvát HRT készített interjút.
Visszagondolva a régi időkre, gyönyörű volt itt. Amikor én születtem, 1934-ben, még sokan voltak, körülbelül 240-en éltek itt"
–mondta Marija.
Régen a juhtenyésztés, a mezőgazdaság és a halászat adta a megélhetést, ma már azonban mindez a múlt eltűnőben lévő nyomának számít. A téli csendbe burkolózó Lubenice pedig egy szabadtéri múzeumhoz hasonlít.
Télen csak ketten vagyunk, de nyáron, amikor beindul a turisztikai szezon, akkor többen jönnek. Sok háztulajdonos foglalkozik itt turizmussal
– mondta Dinko Mlacović, Lubenice másik lakója.
"Az út egy kicsit trükkös, de itt vagyunk, gyönyörű, nagyon szeretjük. A strand is gyönyörű, mintha a Maldív-szigeteken lennénk"– mondják a turisták. Nem véletlenül, mert a sziklákba vájt, érintetlen természettel körülvett strand rendszeresen szerepel a világ legszebb tengerpartjainak listáin.
Nyaranta a világ minden tájáról érkeznek ide turisták, Marija azonban, aki már sokszor lesétált oda, hogy halászhálókat javítson, még soha nem úszott ott.
Európa legszebb tengerpartjai közé idén ez a két horvát strand került be.
(Forrás: Croatia Week, képek: Getty Images)
város | sziklaváros | erőd | cres | Lubenice | Horvátország
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!