Hatalmas komfortbővítéssel lepi meg az utasokat a Lufthansa

2023-tól a hosszútávú járatok szélestörzsű repülőgépein jelentős fejlesztések történnek az Allegris névre keresztelt program keretében.

Lakosztályok az első osztályon

A Lufthansa most először vezet be elkülönített lakosztályokat, amelyeknek a falai majdnem a mennyezetig érnek, és ha az ember bezárja az ajtót, szinte teljesen elvághatja a privát terét a kabin többi részétől. Az ülés csaknem egy méter széles, ami több mint kétszerese a turistaosztály üléseinek, és természetesen ággyá is alakítható, mellette pedig még egy gardrób is helyett kapott. A kihajtható, nagy étkezőasztalnál ketten is étkezhetnek, a szórakozáshoz pedig egy nagy képernyő áll rendelkezésre.

És az üzleti osztályon is

Az üzleti osztály első sorát prémium üzleti osztálynak nevezik ki, ahol szintén falakkal és ajtókkal elkülöníthető lakosztályok kapnak helyet, amelyekben az első osztályhoz hasonlóan gardrób és 27 hüvelykes képernyő is lesz.

Ezzel párhuzamosan a sima üzleti osztályú üléseket is korszerűsítik,

mindegyikről közvetlenül elérhető lesz a folyosó, a vezeték nélküli töltés és lehet csatlakoztatni a Bluetooth-fejhallgatókat.

A prémium turistaosztály

A prémium turistaosztályára megérkeznek azok az új ülések, amelyekkel a Swiss Air Lines Boeing 777-esein is nemrég óta lehet találkozni.

Az üléseket előre is lehet csúsztatni, így kényelmesen hátradönthetők

anélkül, hogy belelógnának a mögöttük ülő utazó terébe. A prémium turistaosztály utasai 15,6 hüvelykes képernyőn nézhetnek filmet, és zajszűrős fejhallgatót is kapnak.

A turistaosztály

A Lufthansa nemrég kísérleti jelleggel vezette be azt az opciót, hogy az utasok egy egész, háromüléses blokkra vehetnek jegyet, melyet aztán ágyként használhatnak. A kísérlet sikeresnek bizonyult, így most kiterjesztik a lehetőséget, és a turistaosztályon speciális "alvósorokat" kínálnak majd, ahol a felhajtható lábtámasszal lehet növelni a fekvőhelyet.

Tavaly tavasszal az Air France, az Emirates és a Singapore Airlines is csinosított a kabinjain.

(Forrás: Simple Flying, képek: Lufthansa)

komfort | lufthansa | kényelem | lakosztály

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés