Megvan az időpont: ekkortól csodálhatjuk meg Madridot az új, csupaüveg felvonókabinokból

Madrid egyik ikonikus látványossága a felvonó, vagyis El Teleférico, amely a Parque del Oeste felett halad, egyedülálló kilátást nyújtva a városra.

Az 1969-ben nyitott felvonót két éve leállították, hogy javításokat végezzenek a kábeleken. Ez azonban elhúzódott, és nem is lehetett tudni, hogy meddig tart, most azonban a madridi városvezetés bejelentette, hogy mikor számíthatnak az utazók az újranyitásra: 2026-ban.

Addig a kabinok is teljesen megújulnak, hogy retro stílus helyett modern köntöst öltsenek.

De lesznek más változások is. A leállás előtt a felvonó nyolcvan darab hatszemélyes kabinnal üzemelt, a jövőben azonban új, nagyobb, tíz férőhelyes kabinok lesznek benne, és változik az utastér kialakítása is, és a paldótól a plafonig érnek majd az ablakok.

Külön kabinba szállhatnak a mozgáskorlátozottak, amelyekben egyszerre nyolcan férnek el. A felújításoknak köszönhetően a rendszer óránként akár ezernyolcszáz embert is fogadhat, az új dizájn ráadásul jobb kilátást is biztosít majd.

A két éf fél kilométeres út tizenegy percig tart a Paseo del Pintor Rosales és Cerro Garabitas között, a kabinok negyven méteres magasan közlekednek.

Akinek nincs tériszonya és szeret a magasból lepillantani, annak remek kalandok ígérnek ezek a látványos liftek is.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images)

nyitás | spanyolország | kabin | felújítás | madrid | felvonó

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom