Spanyolország volt idegenforgalmi minisztere, Reyes Maroto most a madridi polgármesteri címért száll versenybe, és ez komoly változásokat hozhat a főváros turizmusában.
Maroto ugyanis azt ígérte, hogy idegenforgalmi adót vezet be megválasztása esetén, ezzel pedig kivívta a szállodatulajdonosok tiltakozását.
Mint Maroto hangsúlyozta, az éjszakánként fizetendő idegenforgalmi adó nemcsak egy sima adó lenne, hanem olyan adó, amely visszahat az idegenforgalmi ágazatra. A bevezetése egyébként régóta terítéken van a városban, először 2015-ben, majd 2018-ban is javasolták már, de eddig még egyszer sem valósult meg.
A madridi szállodaipari szövetség most is jelezte, hogy ellenzi az ötletet, mondván, hogy az közvetlenül ártana a szállodaiparnak és a turizmusnak.
Mint a szervezet elnöke, Gabriel Garcia Alonso elmondta,
Madrid épp fellendülőben van, és a hazai és nemzetközi turisták egyik legkeresettebb célpontjává válik a nagy szállodai beruházásokkal, és nincs szükség az idegenforgalmi adóra.
Spanyolország több részén fontolgatnak egyébként hasonló intézkedéseket, Katalóniában és a Baleár-szigeteken pedig már korábban bevezették a díjat. Barcelona ráadásul az összeget fokozatosan emelni tervezi.
(Forrás: Express, képek: Unsplash, Getty Images)
madrid | idegenforgalmi adó | spanyolország
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
