Ma reggel 8:10-kor Pohner Ádám és a magyar Bocuse-csapat megkezdte a versenyzést a Bocuse d'Or lyoni döntőjén. A versenyt idén is óriási érdeklődés övezte, és a lelátón egy magyar különítmény is drukkolt.
A magyar csapat kiegyensúlyozottan, magabiztosan és nyugodtan versenyzett, higgadtan kezelték az akadályokat is. A versenyidő alatt történt egy váratlan technikai probléma, elromlott a csapat sokkolója. Ez az eszköz nagyon fontos, arra való, hogy hirtelen lehessen vele lehűteni az ételt. A meghibásodás miatt a magyar csapat hosszú perceket vesztett, ezt a csúszást azonban a tálalásra sikerült behozni, és nem okozott maradandó hiányosságokat.
A helyzetet átmenetileg a mellettünk versenyző marokkói csapat oldotta meg, akik kölcsönadták a sokkolójukat arra az időre, amíg a magyar csapaté rendbe jött.
Pohner Ádám, Csillag Richárd és Segal Viktor elégedetten zárták a mai versenynapot. Mindnyájan egyetértettek, hogy mindent meg tudtak valósítani, amit begyakoroltak, a maguk számára felállított követelményeknek maximálisan megfeleltek, és jól érezték magukat a Bocuse d'Or első versenynapján.
Mint arról délelőtt már hírt adtunk, Hamvas Zoltán hirtelen megbetegedése nem tette lehetővé, hogy részt vegyen a kóstolózsűriben, így a helyére – egyeztetve a francia zsűrivel – Széll Tamás ugrott be. Hazánk eddigi legsikeresebb Bocuse d'Or-versenyzője zsűriként sem újonc, Torinóban, az európai válogatón már ott volt a zsűrielnökségben, így volt alkalma rutint szerezni a kóstolásban is. Kifelé a csapatnak elmondta, hogy nála előkelő helyen szerepelt a magyar hústál (Tamás a két étel közül csak az egyik zsűrizésében vett részt).
Azt azonban, hogy hány pontot szerzett a magyar csapat, ma nem fogjuk megtudni, csak holnap, az eredményhirdetésen.
Néhány szó az ételekről:
A hústéma főszereplője a Carré de Veau "Balaton" fantázianevet viseli. A tálon szerepel egy sült borjúkaraj, borjúmirigy csicsókával és tárkonnyal, csicsókakrém, radicchio és retek "gombóc", mustáros zöldborsó, hagyma tart, és egy rendkívül különleges "derelye".
A tányértéma a Chartreuse "Hommage Robouchon" nevet kapta a menükártyán. Maga a chartreuse burgonyával és padlizsánnal készült, valamint kagylófélékkel. A tányéron szerepel még egy tormás almasaláta uborkával, zöldspárga, valamint pastis mártás.
Eredmények később jönnek, beszámolunk azokról is!
Lyon | Pohner Ádám | Bocuse d'Or
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


