A németeknél finoman szólva is bejött az akció, most a magyar kormány is fontolóra veszi a hihetetlenül olcsó tömegközlekedési és vasúti bérletek bevezetését.
Ahogy mi is megírtuk, Németország bevezette nyárra az úgynevezett kilenceurós (3600 forintos) bérletet, melyet minden helyi tömegközlekedési eszközön és a Deutsche Bahn összes regionális járatán is lehet használni június elejétől augusztus végéig.
A németeknél elképesztően sikeres a kampány, egy hét alatt hat és félmillió bérletet adtak el belőle.
Most a magyar kormány is megvizsgálja, hogy német példára be lehet-e vezetni Magyarországon ezeket a kedvezményes bérleteket a helyi és regionális közösségi közlekedésben – mondta Palkovics László Berlinben, és hozzátette:
e lépés hatására nagyon sokan térnek át az autóhasználatról a közösségi közlekedésre, ezért Magyarország is megvizsgálja ezt az opciót és hamarosan döntést is hoz ezügyben.
Várjuk a döntést, azért ez nagyon nem lenne rossz!
(Forrás: Index, MTI, Fotók: Getty)
közlekedés | vasúti bérlet | magyar | vonat | deutsche bahn | kilenceurós bérlet
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!