Kínától, az egyik legfontosabb küldőországtól öt jelentős szakmai elismerésben részesült a magyar turisztikai szektor.
Csaknem 200 millió kiutazójával Kína a világ egyik legnagyobb küldőpiaca, ezért kiemelten fontos a magyar turizmus számára is. Emiatt is nagy jelentőségű, hogy Magyarország érdemelte ki a Minőségi Desztináció arany fokozatát az egyik legismertebb és legnagyobb múltra visszatekintő utazási magazin,
a National Geographic Traveler kínai kiadásától.
A hasonlóképpen népszerű nemzetközi Voyage Magazine Kínában megjelenő verziója az Év új feltörekvő desztinációjának választotta országunkat.
Emellett két díjat is nyert az MTÜ Kína vezető turisztikai médiuma, a National Tourism News versenyén:
a Legjobb térségi innovációk és azok promóciója kategóriában dobogós helyezést ért el,
valamint a Top 5 legjobb tanulmányút díjazottjai között is helyet kapott hazánk.
Az MTÜ beszámolt arról is, hogy az egyik meghatározó szálláshelyfoglaló platform, a Tongcheng Travel pedig 2023 legjobb partnere címmel jutalmazta a kínai-magyar turizmus fejlesztéséért megvalósított együttműködéseket.
Tavaly Kínából négyszeresére nőtt a vendégforgalom 2022-höz képest hazánkban, 2024-re pedig további bővülés várható.
Ez annak is köszönhető, hogy a Schengeni-övezet államai közül elsőként Magyarország fogadhatott Kínából érkező turistacsoportokat az év eleji nyitás után. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató központ adatai szerint 2023-ban 320 százalékkal több kínai turista érkezett Magyarországra, mint a csúcsévnek számító 2019-ben – emelte ki az MTÜ.
A közlemény idézte Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatóját, aki kijelentette, hogy "a várva várt határnyitástól folyamatosan promotáljuk hazánkat a nagy potenciállal bíró kínai utazók körében a nemzetközi értékesítési stratégiánkkal összhangban. Megerősítettük jelenlétünket a kínai piacon, és a turisztikai szakmai partnereinkkel is megszilárdítottuk az együttműködéseinket. Kampányainkban nagy hangsúlyt fektettünk egyedülálló természeti kincsünk, a termálvizünk bemutatására. Büszkék vagyunk az elnyert díjakra, hiszen megmutatják, hogy jó úton járunk a kínai látogatók megszólításában" – mondta.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
kína | magyar turisztikai ügynökség | mtü | elismerés
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!