Az Eurocontrol összesítette, hogyan változott az Ukrajnával szomszédos országok légiforgalma február és március közepe között, vagyis a háború hatására.
Példaként Litvániát és Magyarországot emelték ki. A balti országon például naponta kétszáz repülővel kevesebb halad át, ami az átmenő forgalom negyvenhat százaléka. A csökkenés több mint fele (naponta körülbelül száztíz járat mínuszban) annak tudható be, hogy leálltak az elsősorban Németországból, Franciaországból és az Egyesült Királyságból Oroszországba közlekedő járatok. Ezért kevesebb a repülő többek között Lengyelország és Lettország felett is.
Ugyanakkor naponta tizennyolccal több gép ejti útba az országot Törökországból Oroszországba tartva vagy vissza, kikerülve a fehérorosz légteret. Huszonöttel kevesebb repülő érkezik viszont az északkelet-ázsiai viszonylatokon és hússzal kevesebb a dél- és délkelet-ázsiaiakon, miután az Oroszországba tartó nem európai gépek Észtországban és Lettországban folytatják az útjukat.
Eközben Magyarország forgalma egyértelműen megnőtt,
a légterünkön huszonkilenc százalékkal, vagyis naponta kétszázkilencvennel több gép repül át, mint korábban.
A növekedés nagy része (napi száz gép) annak köszönhető, hogy az Ázsiába és a Közel-Keletre közlekedő járatok a korábbinál délebbre haladnak, de szintén megszaporodott a romániai járatok száma, ami napi hetven gépet jelent pluszban. Emellett a már említett, török-orosz útvonalak is ott mennek át, valamint több skandináv és balti járat is erre kerüli Ukrajnát.
Ha már a Baltikumnál tartunk, akkor érdemes megismerkednünk ezzel az új túraútvonallal, és Európa legzöldebb városával.
(Forrás: Eurocontrol, képek: Getty Images, Unsplash)
oroszország | repülő | ukrajna | litvánia | légtér | háború
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

