Többek között tömegközlekedésen és boltokban sem kell!
A koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt több korlátozás feloldásának újabb szakasza lép életbe az 5,5 millió beoltott elérése után, jelentette be a kormány a koronavírus-oldalon.
Azt írják, a magas átoltottságnak hála a járvány harmadik hulláma elvonult, az aktív fertőzöttek száma csökken, így az élet fokozatosan visszatérhet a normális kerékvágásba.
A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának 6. fokozatáról szóló kormányrendelet szerint 5, 5 millió beoltott után a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés:
nem kell majd maszkot viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön sem.
Emellett védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
Szintén megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a tíz nm/vásárló, és a távolságtartási szabály), valamint a családi események, magánrendezvények esetén az eddigi ötven fős létszámkorlátozás száz főre, a lakodalom esetén a kétszáz fős létszámkorlátozás négyszáz főre nő.
Sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy ötszáz főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken. Szintén új hír, hogy az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.
(Forrás: 444)
megszűnik | maszkviselés | maszk | vírus
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!