A Costa del Sol napsütéses városa, Malaga régóta kedvelt célpontja a látogatóknak többek között a viszonylag alacsony megélhetési költségek miatt. Az utóbbi időben azonban annyira megszaporodtak a nyaralók és a digitális nomádok, hogy a helyiek úgy döntöttek, felemelik a hangukat.
Véleményüket pedig a városközpont falaira és ajtóira ragasztott matricákkal igyekeznek kifejezni. A hangvétel a még egészen barátságos "ez volt az otthonom" (antes esta era mi casa) és "ez volt a városközpont" (antes esto era el centro) feliratoktól a legkevésbé sem visszafogott mondatokig terjed, mint "menj haza a fenébe" (a tu puta casa), és "bűzlik a turistáktól" (apestando a turista).
A kezdeményezést Dani Drunko, a Drunkorama bár tulajdonosa indította el, aki a törzsvendégeiktől hallott turizmusellenes megjegyzéseket nyomtatta ki.
Mint mondta, nála akkor szakadt el a cérna, amikor kidobták a lakásból, ahol egy évtizede élt, mert a tulajdonos inkább rövid távú kiadásra akarta használni az ingatlant. Hozzátette, hogy a belváros már régóta hanyatlik, és ha például a bárban eltörik valami, nincs kéznél egy barkácsbolt, ahol bármit megvehetne, mert a turistáknak nincs szükségük csavarokra.
A spanyol nemzeti intézet (INE) szerint jelenleg minden tíz, Málagába költöző új lakosból nyolc külföldi. De nemcsak a magánszemélyek alakítják át a város arculatát, hanem az a mintegy 630 technológiai vállalat is, köztük a Google, amely irodát nyitott a városban, és ezzel a települést Európa Szilícium-völgyévé változtatta. A kellemes munkakörnyezet és éghajlat kombinációja távmunkások ezreit vonzza, a malagaiak azonban úgy érzik, kiszorulnak a saját városukból.
Mallorca szintén azt mondja, elég volt, akárcsak Sevilla és Kiotó.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
utazás | turisták | spanyolország | turizmus | malaga
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!