Egy darab New York történelméből – Manhattan legrégebbi családi háza 8,9 millió dollárért, vagyis nagyjából 3,2 milliárd forintért vált eladóvá.
Az East Village-ben, a St. Marks Place történelmi negyedében található az az 1795-ben épült lakóház, amely Nicholas William Stuyvesant számára készült. A dúsgazdag férfi földbirtokos volt,
ükapja pedig az a Peter Stuyvesant, aki megalapította a Nagy Almát.
A ház annak ellenére, hogy kétszáz éve épült, ma is hihetetlenül impozáns,
köszönhetően vöröstéglás homlokzatának és tágas belső tereinek.
Az ingatlanban öt hálószoba és négy és fél fürdőszoba, egy étkező, egy pazar nappali és egy modern konyha található.
Emellett a tetőtérben helyet kapott egy hatalmas belmagassággal és tetőablakokkal rendelkező művészstúdió is.
Az enteriőrben gyönyörű fa padlók, hatalmas kandallók, klasszikus díszlécek és elegáns kádak dominálnak.
Az ingatlan a város történelmi épületeinek szomszédságában, a legfelkapottabb éttermek közelében található és úgy tudni, a több mint kétszáz éves fennállása alatt ez az első alkalom, hogy bárki számára megvásárolható, hiszen egészen idáig családon belül szállt tulajdonosról tulajdonosra.
(Forrás: RobbReport, fotók: Michael Weinstein)
luxusingatlan | lakás | new york | luxuslakás | manhattan | ingatlan
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Autóroncsokból szól a zene a Nantes-i Operaház előtt
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!








