Szombaton több robbanás is megrázta a világ egyik legnépszerűbb úti célját, Dubajt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a legújabb csapás szándékos volt-e.
Az Euronews dubaji tudósítói legalább hat robbanást hallottak a Greens Community nevű lakónegyedben, mely a Dubai Marina és a Palm Island közelében található.
A beszámolók szerint az apartmanok ablakai beleremegtek a detonációkba.
Az Egyesült Államok több ezer katonát állomásoztat a Perzsa-öböl térségében található légi és haditengerészeti bázisokon, ezek lehetnek az iráni rakéták elsődleges célpontjai. Jelenleg nem világos, hogy a Dubajt ért csapás szándékos volt-e, ugyanakkor
egyre több kár keletkezik olyan területeken, ahol civilek élnek.
Ahogyan azt a Roadster megírta, rakétatámadást követően tűz ütött ki a dubaji Palm Island egyik luxusszállodájában, de dróntalálat érte Kuvait nemzetközi repülőterét is. Utóbbinak biztosan vannak civil sérültjei is.
Korábban írtuk, hogy a Közel-Keleti konfliktus miatt több ország légterét lezárták, a légitársaságok sorra jelentik be járataik felfüggesztését, illetve törlését. A külügyminisztérium pedig fontos kéréseket fogalmazott meg azokhoz, akik jelenleg Izraelben és Iránban tartózkodnak. Mindeközben robbanások rázták meg Dohát, Dubajt és Bahreint is.
(Forrás: Euronews, Getty, illusztráció)
rakétatalálat | háború | rakétatámadás | közel-kelet | irán | dubaj
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!