Átadta az utasforgalomnak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az új utasmóló második részét.
A Budapest Airport közleményében arról tájékoztatott, hogy az új épületrész már június 23-án elkészült, eddig a használatba vételi engedély kiadására vártak.
Az 1-es móló építése tavaly júliusban kezdődött el, az első ütemmel az idén januárban végeztek. A második, most elkészült ütemben építették meg a 2A terminállal összekötő folyosót és a móló második részét. A beruházás 11,5 milliárd forintba került, a repülőtér üzemeltetője finanszírozta. A 11,5 ezer négyzetméteres, százhúsz méter hosszú épület egyszintes, 5,2 méter belmagasságú, nyolc gyalogos beszállítókapuja közvetlenül a repülőgép-állóhelyekre nyílik, további hat kaputól buszok szállítják az utasokat az épülettől távolabb parkoló repülőgépekhez.
A központi csarnokban pihenő- és várótér, három nagy kapacitású, akadálymentes mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is helyet kapott. Rövidesen kávézó és vámmentes bolt is nyílik az új mólóban.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, illusztráció: Getty Images)
utasmóló | budapest | repülőtér | Liszt ferenc Nemzetközi repülőtér | airport | ferihegy
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!