Ez a tökéletesre sült marhahús aranyozza majd be az ünneped

Ha rászánunk egy hetet, hideg előételnek és finger foodnak is tökéletes!

A tradicionális ír ünnepi ételek közül kiemelkedik a fűszeres marha, amelynek évszázados hagyományai vannak, és valóban nem hiányozhat egyetlen asztalról sem.

Mondjuk ezt annak ellenére, hogy elkészítése legalább egy hetet vesz igénybe, bár az igazán elszántak akár két hétig is bíbelődhetnek vele.

Hozzávalók:

  • 1,5 kg marhaszegy
  • 1/3 csésze barna cukor
  • 1 szegfűbors bogyó
  • 1 evőkanál szemes bors
  • 1 evőkanál borókabogyó
  • 1 teáskanál reszelt szerecsendió
  • 1 evőkanál szegfűbors
  • 1 evőkanál só

Elkészítés:

  1. Készítsük elő a marhahúst! Vágjuk le róla éles késsel a zsírt, majd alaposan dörzsöljük be a barnacukorral! Tegyük egy tálba, fedjük le és pihentessük a hűtőben 12 órán keresztül!
  2. Másnap zúzzuk durvára egy mozsárban a fűszereket, keverjük össze a sóval, és ezzel is dörzsöljük be a húst! Ismét fedjük le és tegyük a hűtőbe! Legalább 6-7 napig, de akár két hétig is hagyhatjuk, hogy az ízek összeérjenek. Ez idő alatt naponta néhány alkalommal fordítsuk át a húst, és a maradék fűszerkeverékkel újra és újra ízesítsük a korábbi módszerrel.
  3. Az idő elteltével öblítsük le a húsról a fűszert, tegyük egy hőálló tálba, öntsük fel egy kis pohárnyi vízzel, fedjük le, és süssük 3-4 órán keresztül, amíg puha nem lesz!
  4. Hidegen, egészen vékony szeletekre vágva fogyasszuk!

 

(Fotók: Unsplash)

marhahús | ünnep | recept | marhaszegy | karácsony | sülthús

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom