Kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy hetvenöt százaléka élt ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően.
Csak azok a vendéglátóhelyek nem nyitottak ki, amelyek nem rendelkeznek külső térrel, vagy kevésbé forgalmas helyen van az üzlet, írták alapok. Ugyanakkor ők továbbra is készíthetnek italt és ételt elvitelre, a kormánytól pedig ígéretet kaptak arra, hogy márciusban még megkapják a járványhelyzet okozta gazdasági károk enyhítésére szánt támogatásokat.
Horvátországban jelenleg reggel hat és este tíz óra közt lehet élvezni a teraszokat a napsütésben, és az estéket az egyre melegebb tavaszi időben. A horvát Dvevnik hírportál beszámolója szerint mindenki nagyon örült a három hónapja tartó korlátozások feloldásának, például egy teraszon kávézgató, zágrábi gimnazista társaság egyik tagja úgy fogalmazott:
már alig vártam, hogy ne a hidegben egy padon vagy valakinek a lakásában találkozhassak a barátaimmal.
A teraszok asztalai között három méter távolságot tartanak, a vendéglátóhelyek pedig meghatározzák, hány fő ülhet egy asztalnál összesen. A pincéreknek kötelező a maszk viselése, beltéren pedig a mellékhelyiségben minden fogyasztó vendég számára is az.
Horvátországban az elmúlt 24 órában 91 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta az országban 243 064-en fertőződtek meg.
Mellesleg nem csak Horvátország nyitott ma újra: Szardínia is fehér zónává minősülve újranyitotta éttermeit és bárjait, közben pedig az is kiderült, milyen országokba utazhatnak azok, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást.
vendéglátás | bár | támogatás | újranyitás | terasz | kávézó
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
