Sok színésztársával ellentétben Matt Damon Hollywood helyett Írországban várja a napot, amikor a világ visszatér egy biztonságosabb kerékvágásba. Családjával Franciaországból érkezett Dublinba egy Disney-produkció forgatására, amikor a stúdió március 13-án leállította a munkálatokat.
A művészt Dalkey-ben, Dublin legexkluzívabb részén érte a lezárás, de igyekeztek a legjobbat kihozni a helyzetből. Ideiglenes szomszédja például nem más, mint Bono, a U2 frontembere, aki rábeszélte Damont egy Facetime-on bonyolított rádióinterjúra, amiből kiderült, hogyan is érzik magukat Írországban.
Damon szerint mesebeli a környék, annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy maximum két kilométerrel hagyhatta el a lakhelyét, amikor edzett.
Az interjúban elmondta, szebb helyet el sem képzelhetett volna a karanténra, hiszen hiába ez a két kilométer sugarú rádiusz, változatos és vadregényes Dalkey növényzete és domborzata.
Ráadásul a két hónap alatt a kopár, téli táj egyszerre dús, tavaszi köntösbe burkolózott.
A természeti adottságokon felül a helyi emberekről, sőt, Leo Varadkarről, Írország miniszterelnökéről is elismerően nyilatkozott, a környék fegyelmezettsége és odafigyelése szinte meghatotta. Még a karantén előtt bejárta Dalkey kedvelt pontjait, közöttük néhány éttermet, pubot is, ahol persze a tulajok rögtön elkapták egy-egy fotó erejéig. A színész semmi tolakodót nem talált ebben, mert mindenki kedves volt. Ugyanígy a napi futásai alatt, amikor nem vegzálták, a környék megszokta, hogy az Oscar-díjas Damon egy időre közéjük tartozik.
A készülő produkció kapcsán Ben Affleck, Adam Driver és Jodie Comer is megfordult már Írországban és a forgatások újraindulásával még vissza fognak térni. Dalkey egy kis ékszerdoboz, egy ízig-vérig ír környék, ahol bizonyos szempontból megállt az idő. Hamar körbejárható, barátságos és tökéletes kirándulóhely... mostantól egy nem mindennapi, Oscar-díjas ajánlással.
(Fotók: Getty Images, Visitdublin.com)
koronajárvány | ír sziget | írország | matt damon | karantén | dalkey
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

