Szolidaritási jeggyel utazhatnak a vonaton azok, akik a háború elől menekülnek.
Szombat éjféltől azok az utasok, akik Ukrajnából érkeztek, díjmentes “szolidaritási jeggyel” utazhatnak tovább bármely magyarországi célállomásra. Külföldi célállomás felé a magyar határállomásig a nemzetközi vonatokra is érvényes a díjmentesség.
A szolidaritási jegy csak másodosztályon vehető igénybe, mellé a feláras vonatokon a gyorsvonati pótjegyet nem kell megvásárolni. A helybiztosítással közlekedő vonatokon pedig elsődlegesen a többletkocsikban szabadon maradó ülőhelyeken használható fel.
A jegy kizárólag Záhony állomáson vagy az onnan induló vonatokon váltható meg.
Az ukrán oldalról a vonatok minden esetben nagyobb, jellemzően kilencven-százhúsz perces késéssel indulnak a kötelező határellenőrzés miatt, mely az utasok nagy száma miatt több időt vesz igénybe. A Záhonyból Budapest felé induló belföldi vonatokon is jelentősen megnövekedett az utasforgalom.
A vasúti forgalom folyamatos Záhony és Csap, illetve Munkács között. Záhonyból menetrend szerint naponta nyolc, Ukrajna felől pedig kilenc vonat közlekedik a kishatárforgalomban, a távolsági nemzetközi vonatok a kijevi hálókocsikat nem továbbítják.
Az ukrán határállomásról egyre nagyobb tömegek szeretnének Magyarország felé utazni, ezért a legtöbb vonat hat kocsival közlekedik, további tartalékkocsik is rendelkezésre állnak a záhonyi állomáson. Az éjszakai órákban,
szombat este hat órától vasárnap reggel nyolc óráig vasúton közel ezerötszáz fő érkezett Záhonyba.
Záhony állomáson és a budapesti fejpályaudvarokon a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt önkéntesei az érkezőknek ellátást biztosítanak, segítenek az ügyintézésben és a tolmácsolásban.
A záhonyi állomáson egy tizennégy kocsis szerelvényt állítottak ki a menekültek részére, vasárnap délelőtt négyszázötven fő tartózkodott rajta. A vasútállomás minden alkalmas helyiségét megnyitották a menekültek számára, mintegy hatszáz fő várakozik a területen, számuk folyamatosan változik, mert közúton és vasúton egyaránt érkeznek és indulnak tovább. A MÁV éjszakára is nyitva tartotta a várótermeket Debrecen, Mátészalka, Nyíregyháza és Vásárosnamény állomáson.
Korábban írtunk arról, hogy a mobilszolgáltatók hogyan könnyítették meg a kapcsolattartást az Ukrajnában élőkkel, itt pedig összeszedtük, hogyan segíthetünk a háború érintettjeinek.
(Forrás: facebook.com/mavcsoport, mavcsoport.hu, képek: facebook.com/mavcsoport)
vonat | menekültek | ukrajna | közlekedés | máv
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


