A kutyások minden eddiginél egyszerűbben utazhatnak mostantól a vonatokon

Az utazóközönség visszajelzései alapján változnak, egyszerűbbé válnak a kutyák és gazdáik utazására vonatkozó szabályok a MÁV-csoportnál. Keddtől minden helyjegyes vonaton szállítható kis- és közepes termetű, azaz húsz kilogrammnál nem nehezebb kutya zárt doboz nélkül, csupán pórázzal és szájkosárral.

A többi utas biztonsága érdekében a kutyáról az utazás során

sem a pórázt, sem a szájkosarat nem szabad levenni,

illetve a jegyvizsgáló kérésére az állat érvényes – egy évnél nem régebbi – oltási igazolványát is be kell mutatni – közölte a feltételeket a MÁV. Ezen kívül továbbra is kutyajegyet vagy kutya országbérletet kell váltani az állat számára.

Hangsúlyozták, hogy a húsz kilogrammnál nehezebb, nagytestű kutyák változatlanul csak a nem helyjegyes vonatokon és csak a kocsik peronján szállíthatók, az utastérbe nem vihetők be.

A MÁV a közleményében kiemelte azt is, hogy a nyári és kora őszi időszakban – teszt jelleggel – már ezekkel a kedvezőbb feltételekkel szállíthatták kedvenceiket az utasok a balatoni InterCityken és expresszvonatokon.

Akinek pedig megjött a kedve a vonatozáshoz, gondolkodhat nagyban is: az Eurostar két hete bejelentette, hogy visszahozza a népszerű „Snap” jegyrendszerét, amely olcsó, rugalmas lehetőségeket kínál a spontán utazók számára.

(Forrás: MTI, fotók: Getty)

változás | kutya | máv | egyszerűsítés | könnyítés | szabály

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Ezért nem probléma, ha elered az eső Horvátországban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom