Elég jó ajánlat!
Az új tarifa- és kedvezményrendszer első hetében több mint háromszázezret váltottak a vármegye- és országbérletekből, és több mint húszezer darabot ezek napijegy változataiból, írja a MÁV-Volán-csoport.
Az értékesítés a februári azonos időszak adataival összevetve 37 százalékkal nőtt, ami arra utal, hogy az új tarifarendszer a korábbinál több utas számára képes vonzó alternatívává tenni a közösségi közlekedést Magyarországon.
A március 1-jével indult új rendszerben a megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből 315 ezret váltottak az utasok, ezek kétharmada vármegyei bérlet volt.
A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta összességében már több mint 5,6 millió fogyott. A vármegyebérleteket tekintve az –immár a BKK járatain is elfogadott – Pest vármegyei bérlet okozta a növekedést, valamint a napijegynél is a Pest vármegyei változat vezet.
A múlt héten értékesített vármegye- és országbérletek négyötödét a MÁV-Volán-csoport pénztáraiban, automatáinál, illetve online felületein (Elvira, MÁV app) vették. A vásárlók 15 százaléka a legkényelmesebb módon, néhány kattintással vette meg a jegyét, illetve bérletét március 1-je óta. A MÁV app segítségével péntekig már 50 ezret értékesített a MÁV-Volán-csoport.
A Pest vármegyebérlet Budapesten belül is használható; mindenki, aki országbérletet vagy Pest vármegyebérletet vált, akár fővárosiként, akár agglomerációban vagy vidéken élőként, márciustól már nemcsak a vonatokkal, helyközi buszokkal utazhat Budapestre, hanem a HÉV-eket és - minimális kivétellel - a BKK járatait is korlátlanul igénybe veheti. A Magyarország24 és a Vármegye24 napijegy viszont nem érvényes a BKK járatain.
Aa kutya-országbérletből hét nap alatt már majdnem annyit, mintegy háromszázat váltottak, mint tavaly egész évben összesen. Az 1890 forintba kerülő bérlet havi négy utazás esetén már olcsóbb, mint alkalmanként jegyet váltani a négylábú házikedvencek számára.
A kerékpár-országbérletből eddig több mint hétszázat váltottak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kerékpár- és kutyabérletek pénztárakon, automatákon kívül a MÁV appból válthatók meg, az online Elvira felületén egyelőre nem lehet megvásárolni.
A MÁV-Volán-csoport február 21-én indította el az ujtarifa.hu weboldalt, amelyet két hét alatt már közel kétszázezren látogattak meg. Az oldalon grafikus és térképes ismertetők, valamint gyakran ismételt kérdésekre adott válaszok segítik részletes információkkal a közösségi közlekedést választókat.
Az egyik legtöbbeket érdeklő kérdés, hogy az országbérlettel is lehet-e kerékpárt szállítani. Önmagában az országbérlettel ugyan nem lehet biciklit szállítani a vonatokon, de az 500 forintos fix áras viszonylati kerékpárjeggyel, valamint a kerékpár-országbérlettel igen. A kerékpár országbérlet a BKK meghatározott járatain is érvényes, és egyes vonatokon kerékpárhelyjegyet is kell váltani.
Az ujtarifa.hu oldalon a többi között arról is lehet tájékozódni, hogy a 65 év alatti nyugdíjasok ingyen utazhatnak-e, illetve válthatnak-e kedvezményes bérletet az ellátottak utalványával, a levelező képzésben résztvevőknek van-e kedvezményes bérletvásárlásra lehetőségük, és hogyan változtak a helyjegyköteles vonatok igénybe vételi szabályai.
(Fotó: MÁV Facebook)
vármegyebérlet | máv | vonat utazás
Ezért ajánlja Budapestet téli városnézésre a világ egyik legolvasottabb lapja
Elképesztő ok miatt szállítottak le két nőt egy repülőről
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!