Az óceánparti ház gyönyörűen ötvözi a régi Európa építészetét a mediterrán stílussal, a végeredmény pedig egy minden részletében meglepő és nagyon eredeti ház.
Az alabamai Jeffrey Dungan építészstúdió álmodta meg ezt a kívülről hófehér betonházat a floridai Panhandle-ben (mely régiót konkrétan a serpenyő fogójára emlékeztető alakjáról neveztek el így). A rezidencia ezenbelül is a Santa Rosa Beach fehérhomokos, tiszta vízű partjainál épült, valamint egy óceánparti dűnéknél keletkezett tó (Draper Lake) és egy természetvédelmi terület közvetlen szomszédságában. Szóval a helyszín nagyon különleges – az építészek szerint a világon csupán négy másik helyen, Madagaszkáron, Új-Zélandon, Ausztráliában és Oregonban van ilyen természeti együttálás –, és a ház ehhez mérten vállalja is a versenyt a roppant eredeti megoldásokban.
A ház megépítésekor fontos szempont volt, hogy ellenálljon a nagyon változékony időjárásnak: a helyben öntött betonépület szilárd bástyaként áll a régióban előforduló hurrikánokkal és homokviharokkal szemben. Fehér külsejével pedig ékkőként ragyog ki a környezetéből.
Az L alakú, háromemeletes ház leginkább nyári vízparti rezidenciaként szolgál: nappali, étkező, két en-suite hálószoba és fedett kültéri társalgórész, garázsok és kültéri zuhanyzó áll a tulajdonosok rendelkezésére. A tulajdonosok pedig imádnak utazni és szerették volna, hogy a rájuk jellemző bohém életérzés és európaiság megjelenjen a házban is, nem véletlenek a reneszánsz piano nobile részletek, melyek mediterrán megoldásokkal keverednek nagyon stílusosan.
Az építészstúdió kifejezetten törekedett arra, hogy ezek az elemek izgalmasan jelenjenek meg a házban, mivel
„mindig igyekszem némi történetiséget csempészni az általam tervezett terekbe, viszont a legutolsó dolog, amit szeretnék, hogy az összhatás avitt, historicizáló legyen. Az ilyen terek kiszívják az emberből az életet. Ezért mindig organikus és élő helyeket tervezek.”
Mi a magunk részéről el tudnánk itt egy nyáron át hallgatni az óceán zúgását valamilyen reneszánsz mű és egy mediterrán koktél társaságában.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: William Abranowicz)
Florida | santa rosa beach | építészet | villa | nyaraló | ház
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!