A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik.
José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy hétfői televíziós interjúban elmondta: "Nem engedélyezhetjük a külföldiek szabad mozgását, amíg a spanyol lakosságé korlátozott. A turisták fogadása akkortól lesz lehetséges, ha már a spanyolok is elhagyhatják a lakhelyük szerinti megyét."
A tárcavezető hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az országot egészségügyi szempontból is vonzóvá tegyék. A turizmusnak biztonságra, bizalomra van szüksége.
Spanyolországba csak a spanyol állampolgárok, az ott élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező uniós állampolgárok, valamint a határon át naponta átjáró munkavállalók léphetnek be, eltekintve egyes rendkívüli indokolt esetektől.
A külföldről érkezőknek két hétre karanténba kell vonulniuk, kivéve az áru- és személyszállításban dolgozókat, illetve az ingázó munkavállalókat.
A korábbi öt helyett már tizenhárom repülőtér fogad nemzetközi járatokat. A leszállást követően megmérik az utasok testhőmérsékletét, akiknek kérdőívet kell kitölteniük egészségi állapotukról. Hétfőtől a szállodák, megkötésekkel ugyan, de nyitva lehetnek az ország területének hetven százalékán, ott, ahol a járványügyi korlátozások enyhítésének első fázisa már életbe lépett a tervezett négy, egyenként kéthetes fokozatból.
Nem tartozik közéjük a két legnagyobb és turisztikailag legforgalmasabb város, Madrid és Barcelona, ahol a legtöbben fertőződtek meg az új koronavírussal. A spanyol szállodák és turisztikai szálláshelyek szövetsége (Cehat) szerint a hotelek többségét nem éri meg kinyitni addig, amíg nincsenek turisták.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
nagy sztori | turisták | spanyolország | turizmus | koronavírus | külföldiek
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

