Csak jóval később nyithat újra New York kedvenc múzeuma

Augusztus végéig kell rá várni.

A Covid–19 március 13-án záratta be másokkal egyetemben a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumot (Metropolitan Museum of Art – MET), és bár korábban arról volt szó, hogy augusztus közepén, vagy akár néhány héttel korábban megnyithat, ez valószínűleg nem fog megtörténni.

A Central Parknál található MET jelen állás szerint augusztus 29-én fogadhat ismét látogatókat.

New Yorkban mostanság az újranyitások második fázisa zajlik. Amennyiben minden a tervek szerint halad, a múzeumok a negyedik fázisban, július 20-án nyithatnak meg – kivéve a MET-et. A hatalmas múzeumnak ugyanis még egy extra hónapra szüksége van ahhoz, hogy fogadóképes legyen. "A munkatársaink és a látogatók biztonsága továbbra is a legfontosabb" – mondta ezzel kapcsolatban Daniel H. Weiss, a múzeum elnöke.

A többi nagy New York-i intézmény közül néhány még hezitál, a Whitney Múzeum, a Guggenheim és a Modern Művészetek Múzeuma például nem adott meg hivatalos dátumot. Utóbbi igazgatója, Glenn Lowry szerint valamikor július és szeptember között várható a nyitásuk, természetesen számos szigorú egészségügyi előírással: például egyidejűleg csak ezer ember tartózkodhat majd az épületben.

A járvány okozta gazdasági válság egyébként számos múzeumot érintett az Államokban, a MET például nyolcvan dolgozójától volt kénytelen megválni áprilisban.

Ez is érdekelhet:
Elképesztő videó mutatja be a múlt század eleji New York hangulatát

A színek és a 4K-s minőség utómunka eredménye.

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

met | újranyitás | new york | Metropolitan Museum of Art | koronavírus | augusztus

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom