Megduplázódtak az albérletárak idén februárban: egészen brutális, mennyibe kerül most egy átlag lakás 2015-höz képest

2015-höz képest megduplázódtak az albérletárak idén februárban. Mondjuk, mi mennyibe kerül.

Lélektani szintet értek el az albérletárak

Idén februárban lélektani határt lépett át az albérletpiac, mert a 2015-ös szinthez képest megduplázódtak az országos bérleti díjak a KSH-ingatlan.com lakbérindex alapján.

Budapesten ennél kisebb ütemű volt a drágulás, mert a fővárosban a 2015-höz képest 90 százalékkal kerülnek többe az albérletek. Ennek legfőbb oka, hogy Budapesten már eleve magasabb szintről indultak el felfelé a bérleti díjak az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint. Az albérletek drágulása elsősorban azzal magyarázható, hogy a bérek és keresetek jelentősen emelkedtek, márpedig erre reagálnak a legérzékenyebben a tulajdonosok. Amint növekedést látnak, feljebb viszik a bérleti díjakat. A koronavírus-járvány idején bekövetkezett albérletár-csökkenés is amiatt következett be, mert a bérlők fizetőképessége átmenetileg csökkent.

Balogh László a februári egy százalékos bérletidíj-emelkedésről elmondta, hogy a drágulás folyamatosan lassul, mert januárban országosan még másfél, Budapesten pedig közel két százalékos volt a havi növekedés üteme. Tavaly februárban pedig még húsz százalékos volt az éves drágulás mértéke, ami mostanra 11 százalékra mérséklődött.

Ennyiért lehet lakást bérelni márciusban

Az albérletpiac februári alakulása mellett az ingatlan.com elemzése ismerteti, hogy március elején mennyibe kerültek a kiadó lakások az országban.

Budapesten az átlagos lakbér 250 ezer forintot tett ki. A legnagyobb kínálattal rendelkező városrészei közül a XI. és XIII. kerületben 240 és 250 ezer forint, a II.-ban 335 ezer forint, míg a IX.-ben 235 ezer forintért lehet kibérelni a lakóingatlanokat havonta. Mindössze négy olyan kerület – a X., a XV., a XX. és a XXI. – van, ahol 200 ezer forint alatt maradnak az átlagos lakbérek, itt 170-192 ezer forint a jellemző.

A megyeszékhelyek közül Szegeden, Debrecenben és Miskolcon a legszélesebb az választék albérletekből, ám az árak jelentősen eltérnek egymástól. Szegeden már 135 ezer forint az átlag, a debreceni kiadó lakások esetében pedig 200 ezer forint. A borsodi megyeszékhelyen pedig 100 ezer forint az átlagos lakbér, amivel az egyik legolcsóbb egyetemvárosnak számít az országban.

Székesfehérvár számít a legdrágább vármegyeszékhelynek, 210 ezer forintos összeggel. A drágább nagyvárosok közé sorolható még Győr, Veszprém és Tatabánya, ahol 150-180 ezer forintért kínálják a kiadó lakásokat.

(Fotók: Getty)

ingatlanárak | albérlet

FOLYTASD EZZEL

Ez legyen az első dolgod, miután kiszállsz egy repülőből

Barcelonát már hiába keressük a világ legjobb városai közt

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Így tart ki veled még szeptemberben is a nyár Buda titkos kertjében!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom